2004. május 14. péntek 00:28

 

Parlamenti nyilatkozatot szorgalmaz a Fidesz: június 30. után katonáinkat hazahívnánk

 

A Fidesz azt szeretné, ha az Országgyűlés politikai nyilatkozatban rögzítené: amennyiben június 30-ig az ENSZ nem tudja átvenni Irak civil és katonai irányítását, úgy a kormány kezdeményezné a magyar katonák hazahívását - mondta Simicskó István csütörtökön.

 

Simicskó István indítványa értelmében a parlamenti pártok egységesen ítélnék el az amerikai katonák iraki foglyokkal szemben tanúsított "embertelen bánásmódját" is.

 

A Fidesz által benyújtott dokumentum szerint a képviselők javasolnák azt is, hogy az érintett államok vonják felelősségre a kínzások résztvevőit és felelőseit.

 

"Úgy látjuk - mondta -, hogy a jelenlegi helyzetben az Egyesült Államok vezetésével az a stabilizáció, amiről szól az ENSZ-határozat is, tarthatatlanná vált". Közlése szerint a stabilizáció "erkölcsi tartalma nem ad jogot nekünk arra", hogy "ilyen módon" továbbra is részt vegyünk "ebben a folyamatban". "Az, hogy ilyen kínzások történtek és ilyen fotók láttak napvilágot, "mindannyiunk számára felvetik azt a gondolatot, hogy lehet-e ezen az úton tovább haladva valaha is demokráciát teremteni Irakban" - mondta Simicskó István.

fideszfrakcio.hu

vissza Vissza a kezdőlapra