2004. május 18. kedd 22:06

 

Természetvédelmi nap az Állatkertben

 

Közös természetvédelmi napot tart a Fővárosi Állat- és Növénykert és a WWF Magyarország a Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napján május 22-én, szombaton az Állatkertben.


A rendezvény célja, hogy a látogatók, elsősorban a gyerekek, játékos ismeretterjesztő formában megismerkedjenek olyan veszélyeztetett fajokkal, melyek megmentéséért a két intézmény sokat tesz. Ilyen a tigris, a fakókeselyű, a hazai denevérfajok, mocsári teknős, hiúz, farkas és az eurázsiai hód.

Ezenkívül felhívják az egzotikus országokba és a mediterrán térségbe utazó turisták figyelmét a veszélyeztetett állatok és növények kereskedelmének természetkárosító hatására

A családok az állatkerti barangolás közben egy játékos kalandtúrán vehetnek részt, melynek minden állomása az Állatkert és a WWF Magyarország egy-egy természetvédelmi programjához kötődik. Az állomásokon kisebb feladatokat kell megoldani, és aki sikerrel végrehajtja azokat, a játék végén ajándékot kap jutalmul.

Persze nem mellékes, hogy a szórakozáson túl a gyerekek és szüleik tudásukat is fejleszthetik. Az Állatkert és a WWF Magyarország munkatársai minden állomáson készségesen állnak a látogatók rendelkezésére, hogy azok betekintést nyerjenek a két intézmény természetvédelmi munkájába.

A WWF Magyarország tevékenységei közül négyet ismerhetnek meg az érdeklődők: a nagyragadozó és a mocsári teknős védelmi munkát, valamint a hód-visszatelepítést és a veszélyeztetett fajok kereskedelmének ellenőrzését célul tűző programokat. Így megtudhatják, hány farkas él ma hazánkban, hová telepít a WWF hódokat Magyarországon, miért ne engedjük szabadon megunt ékszerteknősünket és mit jelent a szlogen: "Mindent a szemnek, semmit a kéznek!" a természetvédelemben?

Az állatkertek a kikapcsolódást nyújtó és oktató szerepükön kívül jelentős részt vállalnak a természetvédelmi feladatokból is. A kalandtúra résztvevői megismerhetik az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége által indított Tigriskampányt, a Budapesti Állatkert keselyűvédelmi és denevérvédelmi programját.

Választ kaphatnak a kérdésre, miért fenyegeti kipusztulás az öt megmaradt tigrisalfajt, hogyan járul hozzá az Állatkert a horvátországi fakókeselyűk védelméhez, és remélhetőleg sikerül eloszlatni a denevérekkel kapcsolatos félelmeket, tévhiteket. Május 22-én, szombaton minden játszva tanulni és tanulva játszani kívánó kicsit és nagyot szeretettel vár a Fővárosi Állat- és Növénykert és a WWF Magyarország.

 

 

vissza Vissza a kezdőlapra