2004. április 27. kedd 21:39

 

Megkezdte munkáját a vatikáni vegyesbizottság

 

2004. április 26-án megtartotta első ülését az 1119/2003. (XII.10.). kormányhatározat alapján felállított vatikáni vegyesbizottság. Az ülésen elfogadták működési rendjüket, meghatározták a Vatikáni Megállapodásban szabályozott kérdéskörök áttekintésének időbeli ütemezését.

 

A bizottság munkájában kormányzati oldalról

A vatikáni fél képviseletét

Az első ülésen megjelent Kiss Péter miniszter, aki köszöntőjében arról biztosította az egyházakat, hogy a kormány egyházpolitikája változatlan: a jövőben is maximálisan tiszteletben tartják az egyházakkal megkötött megállapodásokat, az egyházak autonómiáját, a hatályos szabályozás szerint járnak el. A kormány értékelése szerint az 1997-ben, a Magyar Köztársaság kormánya által megkötött megállapodás az elmúlt évek során jól szolgálta a Magyar Katolikus Egyház függetlenségének megerősödését, közszolgálati tevékenységének kibontakozását, autonómiájának megerősödését.

 

A Magyar Köztársaság kormánya következetesen folytatja az 1997-ben megkezdett munkát. A megállapodás mostani áttekintése azt a célt szolgálja, hogy a végrehajtás során felmerülő esetleges problémák ellentmondásait tisztázzuk, amennyiben szükséges, a korrekciókat elvégezzük. A mostani tárgyalásoknak nem célja a fennálló megállapodások megváltoztatása.

MKPK Sajtóiroda/MK

vissza Vissza a kezdőlapra