2004. szeptember 15. szerda 21:31

 

A kétkul(a)csos SZJA

Magyarország túladóztatott ország. Minden adócsökkentés tehát elvben üdvözlendő. Ezért például a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség is helyesnek tartja a kétkulcsos személyi jövedelemadó bevezetését. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy nem a kulcsok száma tesz valamit jóvá vagy rosszá a személyi jövedelmi adózásban. A mostani nagyhangú bejelentés mintegy 100 milliárdos adócsökkentésről beszél. Sokkal halkabban hangzik azonban az a hír, hogy ez "bruttó", azaz kedvezmények megszűnése és esetlek más adónemek megemelése is társul hozzá. Pedig a leendő miniszterelnök bejelentette: a jövő évi adótörvények az adókedvezmények radikális mérséklését, sőt egyes kedvezmények megszüntetését tartalmazzák.  Mindez a szakértők számításai szerint több mint egymillió embert fog hátrányosan érinteni.

 

Gyurcsány Ferenc folytatja az MSZP SZDSZ – kormány által 2002 óta megkezdett látványpolitizálást. Az egyik kezével ad, míg a másikkal jelentősen több pénzt vesz ki az emberek zsebéből.  

 

Nem először tapasztaljuk ezt. A tavalyi két százalékos SZJA csökkentésért súlyos árat kellett fizetni: Az áremelések, valamint a fogyasztási adók növekedése sok pénzt vett ki az emberek zsebéből. A jelek szerint most is ez történik majd.

 

Éppen ezért választ várunk Gyurcsány Ferenctől arra, hogy:

 

 

A kétkulacsos politika veszélyes játék. Nem lehet sokáig azt mondogatni az embereknek: adunk, s közben pedig elveszünk tőlük. Egyszer-kétszer be lehet csapni az embereket, de ha rájönnek a hamisságra, akkor összedől a hamis szavakból, csalfa ígéretekből felépített kártyavár.

 

vissza Vissza a kezdőlapra