2004. július 07. szerda 23:34

 

 

A dévai gyermekotthon tanulóit látja vendégül a debrecen-nyíregyházi egyházmegyei karitász

Debrecen: A debrecen-nyíregyházi egyházmegyei karitász 2004. július 10-24-ig a Dévai Gyermekotthonból 31 gyermeket fogad, akik nyíregyházi családoknál töltenek el egy hetet, majd a Gergelyiugornyán létesített karitászüdülőben.

A gyerekek ellátásához nyújtott segítséget köszönettel elfogadják a karitászcsoportok.

Az élelmezéshez alapanyagokat gyűjtenek, és annak Gergelyiugornyára való elszállításában lehet segíteni. A felajánlásokat Debrecenben, a Szent Anna-plébánia karitászirodájában is fogadják.

A fentieken túl július 17-én, szombaton Nyíregyházán jótékonysági napot szerveznek a Déván nevelkedő 400 árva gyermek számára, valamint a Szovátán leégett, 100 főt befogadó épület helyreállításához.

A jótékonysági nap estéjén, 20.30-kor a Szabadtéri Színpadon (Benczúr tér) Mádl Dalma asszony köszöntője után Böjte Csaba és a dévai gyerekek mutatkoznak be, majd a Mandala Dalszínház előadásában a Kőműves Kelemen rockballada kerül színre. Az előadásra szóló meghívóval adományozzák meg a bőkezű adakozókat, illetve 2000 forint ellenében lehet részt venni az eseményen.

Adományokat a Kossuth tér 10. – Zrínyi u. 2 alatti Karitász Központban, a Karitász Boltban lehet átadni személyesen, valamint a Kelet Karitász Alapítvány 11100702-18792179-10000001 számlájára, DÉVA megjelöléssel átutalni. Érdeklődni a 30/9389-523, 06-42/418-851, 06-52/349-605 telefonszámon lehet.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye/MK

 

vissza Vissza a kezdőlapra