2004. szeptember 20. hétfő 23:21

 

Az Európai Parlament elnökének tervei

 

Az alkotmány ratifikálása, török tagság, lisszaboni stratégia

 

 

Josep Borrell Fontelles az EP elnöke felvázolta két és fél éves elnöki megbízatásának programját. Szeretné, ha az Európai Parlament élen járna az Alkotmányos Szerződés jóváhagyásában, sőt a dokumentumnak a népszerűsítésében is. Ennek kapcsán az EP-ben december folyamán várhatóan 3-4 nyílt vitanapot is fognak tartani. Az új Bizottsággal összefüggésben Josep Borrell reményének adott hangot, hogy az új testülettel a korábbinál még élőbb, még szorosabb lesz a kapcsolat. Ehhez hasonlóan kérte a Tanácsot, hogy gyakrabban vegyenek részt a parlamenti üléseken.

 

Az Unió jövője szempontjából kulcskérdésnek számító török csatlakozási tárgyalásokkal összefüggésben az EP elnöke elmondta: Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szeptember 23-án találkozik az EP politikai csoportjainak vezetőivel. A Bizottság október 6-án teszi közzé jelentését. Az Európai Tanács december 17-i döntését megelőzően a Parlament is kiadja állásfoglalását a török csatlakozási tárgyalások megkezdésével kapcsolatban.

 

A Lisszaboni Stratégia megvalósításának, valamint a Stabilitási és Növekedési Paktum felülvizsgálatának fontossága mellett két konkrét célkitűzésről is szólt az EP elnöke. Komolyabb előrehaladást kíván elérni az európai parlamenti képviselők statútumával kapcsolatban – mint emlékezetes néhány uniós tagállam álláspontja miatt tavasszal meghiúsult a jelenlegi nemzeti szabályozások egységesítését célul kitűző, minden képviselőre azonos adózási, pénzügyi rendelkezések kialakítását célzó rendelet elfogadása – egyeztetett Jan Peter Balkenendével, az Európai Tanács hivatalban lévő elnökével, holland miniszterelnökkel, hogy ismét induljanak meg az egyeztetések az álláspontok közelítésére. A másik kérdés a nyelvi rezsim továbbfejlesztése, hiszen bizonyos nyelvek tekintetében változatlanul nem megoldott a tolmácsolás-fordítás.

 

Az Európai Parlament frakcióvezetői megelégedéssel fogadták az EP elnökének szavait és ambícióinak megvalósítására ösztönözték. Hans Gert Pöttering, az EP legnagyobb, néppárti frakcióvezetője hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az Európai Parlament mindig az emberi jogok élharcosa volt. Martin Schulz, a szocialista frakció vezetője Törökország csatlakozása mellett szólalt fel, illetve a leendő biztosok meghallgatásával kapcsolatban utalt azokra a korábbi néppárti megnyilvánulásokra, amelyek a jelöltek múltját kifogásolták. Elmondta: a biztosokat arról célszerű kérdezni, hogy milyen elképzeléseik vannak a jövőre nézve. Ez a felszólalás szinte előzetes védekezés volt Kovács László meghallgatásával kapcsolatban.  A liberálisok részéről Graham Watson (brit, ALDE) szorgalmazta, hogy az Alkotmányos Szerződés tekintetében tartsanak népszavazásokat a tagállamokban.

 

 

vissza Vissza a kezdőlapra