2004. július 25. vasárnap 18:20

 

Értékek földrésze: Európa

 

Európa nem Strasbourg vagy Brüsszel: Európa polgárainak szívében kell éljen. - Így szólt (hollandul) Jan-Peter Balkenende (a képen balkézre, mellette fülhallgatóval Borrel úr, a parlament elnöke), a strasbourgi parlament múlt heti ülésén. Erősítenünk kell a szolidaritás érzését, hiszen mielőtt megnövelünk egy épületet, az alapokat kell megerősíteni. Ha nem ezt tesszük, mindannyian veszélybe kerülünk. Ezért az EU Tanácsának soros elnöke, Hollandia kereszténydemokrata miniszterelnöke hivatali ideje alatt vitát szeretne folytatni a polgárokkal az európai értékekről, valamint az európai ügyekről általában is.

"A kritikától nem félek, kritika nélkül nincs javulás. Ami valóban rossz, az a közömbösség." Balkenende felfogásában az új alkotmány hangosabbá és erősebbé teszi a polgárok hangját.

Ebben az európai méretű vitában mi magunk is szívesen részt veszünk. A Magyar-Hon-Lap arra kéri olvasóit, hogy fejtsék ki véleményüket. Szeretnénk, ha sok olvasói levél jelenne meg nálunk. Először azt kérdezzük olvasóinktól: szerintük mik is az úgynevezett európai értékek. Egyet Balkenende miniszterelnök úr említett, az egymás iránit szolidaritás. Mennyire érvényesül ez a mai Unióban? Milyen más értékeket kell megvalósítani, törvényeinkbe beépíteni? A hozzászólásokat az mkdsz@hu.inter.net címre kérjük.

Surján László

 

Utóirat:

 

Témánk fontosságát megmutatja az európai értékek hiánya.

 

A fotón egy Zentáról származó falfirka látható: halált kíván ránk, magyarokra.

 

Ez pillanatnyilag csak indulat, mondhatni hőzöngés. De éppen a délvidéki történelem mutatja, hogy ezzel az indulattal nem szabad játszani. 

 

Magyaroknak, szerbeknek egyaránt az lenne a jobb, ha Szerbia közeledne Európához, s ezáltal hozzánk is. Szerbia számára sincs más út, ami nem a pusztulás útja.

 

 

 

 

vissza Vissza a kezdőlapra