2004. augusztus 15. vasárnap 22:14

  Aki hallja, adja át!

Hazugságok, rágalmak (13)

 

Sorozatunkban a Medgyessy-ciklus beigazolódott hazugságaira, rágalmaira hívjuk fel a figyelmet időrendi sorrendben. A sorozat darabjait az Olvasnivalók között egyben is elérhetővé tesszük.

 

61.       2003. 12. 04.

--------------

A Fidesz első fokon megnyerte a Népszava ellen a Fővárosi Bíróságon kedden azt a személyiségi jogi pert, amelyet a 2002-es választások két fordulója között az országba behozott "ál-MSZP-s" röplapokról szóló cikk miatt indított. Csáki György a Népszava június 19-i száma szerint azt állította, hogy a tavalyi országgyűlési választások előtt "ál-MSZP-s röplapok" is érkeztek Ausztriából Magyarországra A Magyar Posta Rt. elnökének jogi képviselője a tárgyaláson átadta a bíróságnak az alperes Népszavához eljuttatott levelét, mely szerint sem interjút, sem információt nem adott a lapnak. Az ügyvéd a Népszava főszerkesztőjének azt a hivatalos nyilatkozatát is átadta a bíróságnak, amely mindezt megerősíti, illetve tartalmazza azt is, hogy a lap tévesen hivatkozott Csáki Györgyre A perben kiderült , hogy a kifogásolt cikkben Csáki Györgynek, a Magyar Posta vezetőjének tulajdonított nyilatkozat valójában nem hangzott el. Időközben erről írásban nyilatkozott mind Csáki György, mind pedig a Népszava főszerkesztője.

62.      2004. 01. 29.

--------------

Ismét pert nyert Orbán Viktor. Csütörtökön a Fővárosi Bíróság első fokon elmarasztalta Bozóki Andrást, valamint a Magyar Hírlap Könyv - és Lapkiadó Rt-t, mint alpereseket, mert megsértették Orbán Viktor személyiségi jogait. A Bíróság megállapította, hogy az alperesek megsértették Orbán Viktor személyiségi jogait, amikor a Magyar Hírlap 2003. szeptember 5-én megjelent számában azt a hamis látszatot keltették, hogy az úgynevezett Tiszti Kaszinó eladását Orbán Viktor személyes meggazdagodására használta volna fel.

63.      2004. 02. 03.

--------------

A Fővárosi Bíróság megállapította, hogy Dr. Veér András alperes azzal, hogy a Népszava 2002. április 3-i számában az "El a kezekkel Kövér Lászlótól" című cikkében megalapozatlanul állította felperesről, hogy mentálisan beteg, és e betegség tünetei egyre súlyosbodnak. Veér András, Medgyessy Péter tanácsadója ezzel megsértette a felperes Kövér László jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát.

64.      2004. 02. 07.

--------------

Bűncselekmény és bizonyíték hiányában megszüntette a nyomozást a Fővárosi Főügyészség az Országimázs Központ tevékenységével kapcsolatos, még folyamatban lévő összes ügyben, mert a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és Keller László feljelentései megalapozatlanoknak bizonyultak. Nem merült fel bűncselekményre utaló jel az Ezüsthajó Kft esetében sem, és a Happy End Kft sem sértett jogszabályt. A nyomozás adatai alapján nem lehetett bűncselekményt megállapítani, károkozás pedig nem történt. Így a megvádoltak esetében sem a csalás, sem a hűtlen kezelés vádja nem bizonyult valósnak.

65.      2004. 02. 13.

--------------

Orbán Viktor jogerősen pert nyert Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel szemben, aki egy nyilatkozatában azt a hamis látszatot keltette, mintha a volt miniszterelnök antiszemita lenne.

 

(folytatjuk)

A sorozat anyaga egybefüggően

 

vissza Vissza a kezdőlapra