2004. július 02. péntek 22:43

 

A husztiak harcolnak a magyar iskoláért

 

A magyar iskolaügy érzékenyen befolyásolja egy-egy magyar közösség jövőjét. Kárpátalján jó másfél éve, 2002. novemberében a szláv többségű Huszt megyei jogú város képviselőtestülete úgy döntött, hogy költségvetési gondokra hivatkozva a város egyetlen magyar oktatási intézményét beolvasztja az ukrán iskolába

 

A magyar iskola tanári nem hagyták annyiban a dolgot. Perre vitték azt, és az Ukrán Legfelsőbb Bíróság is kimondta a döntés törvénytelenségét, vagyis a magyar iskolának adtak igazat. Huszt város önkormányzata ennek ellenére újabbnál újabb bírósági keresetekkel borzolja a huszti magyar közösség kedélyét. Az ottani magyar iskolában ennek ellenére az idén is tíz általános iskolai és nyolc középfokú érettségi bizonyítványt adtak át.

- Az állandó harc, feszültség ellenére 2004-ben is átvették a bizonyítványaikat a magyar iskolások, de az önkormányzat újabb bírósági keresete a nyári szünidőre is tartogathat meglepetéseket - vallja Hincsuk Katalin igazgató-helyettes. Jogunk van arra, hogy létezzen magyar iskola és bízom benne, hogy a törvény mellettünk fog állni. Azt szeretném, hogy az általános iskola legyen törvényes. Ha mellettünk fog állni a bíróság, akkor ezek a bizonyítványok teljes egészében törvényesek lesznek.

- Az önkormányzat törvénytelen intézkedései ellen harcba szállt Gajdos István parlamenti képviselő az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is.

- Amióta felmerült a huszti városi vezetés előtt az a kérdés, hogy össze kellene vonni az 5-ös számú ukrán iskolával, azaz meg kellene szüntetni a huszti magyar tannyelvű iskolát, én attól a pillanattól bekapcsolódtam az ügybe, ez már több mint egy éve. Az Oktatási Minisztériumtól, a Legfelsőbb Ügyészségig, a bíróságokig mindenhova fordultam, mindenütt képviseltem az iskola érdekeit, a helyi magyarság érdekeit – mondta Gajdos István. Miután megszületett Ukrajna Legfelsőbb Bíróságának döntése, azóta elindult egy újabb per, a huszti önkormányzat végrehajtó tanácsa is hozott egy döntést azzal kapcsolatban, hogy össze kellene vonni a két iskolát. Helyi szinten Huszton a bíróság elutasította a keresetet, hivatkozva a Legfelsőbb Bíróság döntésére, viszont Kárpátalja Megyei Bírósága olyan határozatot hozott - bizonyos politikai erők nyomására -, hogy ez az ügy megint fel fog kerülni a Legfelsőbb Bíróságra. Nekem meggyőződésem, hogyha összefog a helyi magyarság, az iskola vezetése, pedagógusok, szülők, tanulók, társadalmi szervezetek, önkormányzatok, pártok, akik támogatják a nemzeti kisebbségeket, akkor úgy gondolom, hogy a huszti magyar nyelvű iskola megmarad, sőt fejlődni is fog, és meg fogja kapni a középiskolai státust is.

- Egymást követték az elmúlt tanévben az egészségügyi és módszertani ellenőrzések, ami még nagyobb ellenállásra késztette a tantestületet. Így aztán a béreket számlázták az új iskolába. Ott állt hónapokig, mert egy tanár sem vette föl a fizetést, nehogy ezzel ismerjék el a magyar iskola integrációját a másikba. A magyar szervezetek támogatása mellett a szülők adtak erőt a küzdelemhez, akik már a kezdetektől, az iskola épületének helyreállításában is részt vettek.

A 38 ezer lakosú Husztnak csupán 7 százaléka magyar, nem adják föl a harcot. A szeptemberi tanévkezdéshez ismét tíz gyermeket adtak be az első osztályba.

Petykó Ágnes
 
Elhangzott 2004. július 2., péntek 21:19

vissza Vissza a kezdőlapra