2004. augusztus 12. csütörtök 23:44

 

Kovács az EU energiáért felelős biztos-jelöltje

 

Maga sem tudja, örüljön vagy szomorkodjék

Kovács László elégedettségét fejezte ki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy az Európai Bizottság energiaügyekkel foglakozó biztosaként dolgozhat a jövőben; mint mondta, ez stratégiai fontosságú terület az unióban. "Barroso bizottsági elnök azt mondta nekem, hogy nemzetközi és tárgyalási tapasztalataimat, valamint a problémamegoldó képességet vette figyelembe, amikor ezt a területet felajánlotta számomra" - mondta a posztjáról november elsején a brüsszeli bizottságba távozó külügyminiszter. Hozzátette: az Európai Bizottság politikai testület, a biztosok politikusok, nem pedig az adott terület legfőbb szakértői. Az MSZP, az MDF és az SZDSZ üdvözölte a külügyminiszter energiaügyi biztossá jelölését, míg a Fidesz kétségbe vonta Kovács László alkalmasságát a posztra.

A magyar diplomácia vezetőjének tájékoztatása szerint Barroso három-négy területet ajánlott fel számára, amikor nemrég Brüsszelben találkoztak. "Utólag nincs értelme azon elmélkedni, milyen tárcát szerettem volna kapni" - mondta egy kérdésre válaszolva.

Kovács László kitért arra, hogy az EU energiapolitikája, amelyhez a kőolaj, a földgáz, a villamos-energia, az atomenergia, a nukleáris biztonság, valamint a megújuló erőforrások kérdése is hozzátartozik, jelentős befolyással van az unió gazdaságának és versenyképességének növekedésére. Hozzátette, hogy a terület kapcsolódik a belső piac, a kereskedelem, az ipar, a környezetvédelem, sőt a külkapcsolatok ügyéhez is.

Kiemelte: az olajár kérdése, a beszerzési forrásokhoz való hozzájutás nagyon fontos uniós költségvetési elem, és az energiaügyi biztosnak nem kell olajipari mérnöknek lennie ahhoz, hogy jól ellássa a feladatát.

"Barroso leveléből örömmel értesültem arról, miszerint tagja leszek a lisszaboni stratégiát folyamatosan figyelemmel kísérő biztosok különbizottságának, ami azzal foglalkozik, hogy 2010-re az unió a világ legversenyképesebb térsége legyen" - szögezte le Kovács László.

A külügyminiszter kellemes meglepetésnek nevezte, hogy energiaügyi biztossá jelölését nem csak a kormánypártok, hanem az MDF is támogatásáról biztosította. "Azon leszek, hogy Magyarország boldogulását, fejlődését előmozdítsam és minden politikai párttal, civil szervezettel a lehető legjobb együttműködésre törekszem" - jelentette ki. Hozzáfűzte: biztosi tevékenysége során mindenképpen számít a néppárti politikusok jóindulatára is.

Arra a kérdésre, hogy egyes néppárti politikusok kifogásolják az előző rendszerben játszott szerepét, Kovács László hangsúlyozta: ha bármelyik néppárti politikus objektíven megnézi, mit csinált az előző rendszerben, mit tett Magyarország külkapcsolataiért, akkor belátja, hogy semmit nem kell szégyellnie.

Fidesz: helytelen volt a leköszönő pártelnököt EU-biztosnak jelölni

A Fidesz szerint nem volt helyes, hogy Medgyessy Péter kormányfő Kovács László leköszönő szocialista pártelnököt jelölte EU-biztosnak - mondta Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője csütörtökön az MTI-nek.

Helyesebb lett volna, ha a kormányfő a szakterületek oldaláról közelíti ezt a kérdést - fűzte hozzá. Szájer József szavai szerint Kovács Lászlónak e területen korlátozott képességei vannak. A politikus ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a leendő magyar EU-biztos "minél gyorsabban beletanul majd".

Hangsúlyozta: a Fidesz azon képviselői, akik az Európai Parlament energetikai bizottságában kaptak helyet, Barsiné Pataki Etelka és Gyürk András igyekeznek majd segíteni Kovács László munkáját.

Az MSZP, az MDF és az SZDSZ üdvözölte a külügyminiszter energiaügyi biztossá jelölését

Kósáné Kovács Magda és Fazakas Szabolcs, az MSZP, Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti képviselője és Katona Kálmán, az MDF elnökségének tagja egyaránt kiemelte, hogy a jövőben Kovács Lászlóhoz tartozó terület rendkívül fontos része az Európai Unió gazdaságának.

MTI alapján

vissza Vissza a kezdőlapra