2004. szeptember 25. szombat 23:20

 

Konferencia a keresztény kultúráról Lublinban – pápai üzenet

II. János Pál pápa üzenetet intézett a lublini egyetemen a keresztény kultúráról most másodszor megrendezett kongresszus résztvevőihez. A találkozó előadói azt vizsgálják, hogyan van jelen a kereszténység az értékek Európájának építésében – írta a szentatya a város főpásztorához, Józef Zycinski érsekhez írt levelében. A pápa – aki maga is az egyetem hallgatója, majd tanára volt – arra hívta fel a kongresszus résztvevőinek a figyelmét, hogy az európai nemzetek történelmében a kultúra és a kereszténység folyamatos kapcsolatban állt egymással. Tanúságot kell tenni a keresztény reménységről, mert ez hozzásegíti a földrész minden lakóját ahhoz, hogy ellenálljanak a kétségbeesés kísértésének, miközben egyre sűrűbben azt tapasztaljuk, hogy az emberi méltóságot alárendelik a piac törvényeinek. „Az evangéliumi alapelvek, amelyek évszázadokon át formálták Európa irodalmát és művészetét, eszmevilágát és kultúráját, ma is olyan akcióprogramot jelölnek meg, amelyet át kívánunk adni a jövő nemzedékeinek” – írta még a szentatya.

A szeptember 24-26. között, péntektől vasárnapig tartó összejövetel megnyitóján honoris causa diplomával tüntették ki Mikolaj Górecki zeneszerzőt, valamint Krzysztof Zanussi filmrendezőt. Tadeusz Kondrusiewicz moszkvai érsek a „homo sovieticus” liberalizmussal szembeni magatartásáról tartott előadást. A felszólalók között van többek között Norman Davies angol történész, közép-kelet-európai szakértő, Andrzej Wajda filmrendező, valamint Janne Haaland Matlary, a Iustitia et Pax Pápai Tanács tagja. A keresztény kultúra első kongresszusát ugyancsak a lublini egyetemen rendezték meg, 2000-ben.

VR/MK

vissza Vissza a kezdőlapra