2004. augusztus 24. kedd 22:15

 

Mádl Ferenc támogatja az autonómiát és a kettős állampolgárságot

 

Az autonómiáról és a határon túli magyaroknak nyújtható kettős vagy könnyített állampolgárságról beszélt Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában.

 

Mádl Ferenc elmondta, Magyarország és szomszédai csatlakozása az Európai Unióhoz s a csatlakozás miatt a határok megszűnése azokkal az országokkal, amelyekkel Magyarország már egy szövetségben van, ,,a mi nagy régi, történeti gondunkat, a trianoni traumát biztosan oldja”. A később taggá váló országok csatlakozása miatt a határoknak a megszűnése óhatatlanul ,,a mozgás teljes szabadságát fogja növelni. Ez nyilvánvalóan az ottani magyarságot, a magyar egység, a nemzeti egység egyfajta megerősödését fogja szolgálni” — vélekedett a magyar államfő. Az autonómiáról szólva kifejtette: ez ismert európai jelenség számos országban, ,,jót tesz a kisebbségek biztonságának, és jót kell hogy tegyen az adott többségi nemzetnek, amelyen belül az autonómiának a megerősödéséről van szó, ahol együttműködésben az egész ország, az egész nagyközösség érdekét egyformán szolgálja”. Szólt arról, hogy az autonómia része az európai közgondolkodásnak, jelen van az Európa Tanács vagy az Európai Unió gondolat- és jogi világában is, bár ,,viszonylag nehezen érvényesül egyelőre egyik-másik szomszédos országban”. ,,Úgy látom, hogy ez a gondolat erősödni fog ezekben az országokban, jelesül Romániában, Erdélyben és Szerbia-Montenegróban és Vajdaságban” — mondta.

A kettős vagy könnyített állampolgárságról szólva beszámolt arról, hogy szakértők véleményét kérte ,,a kérdés indokolt felvetésének racionális átértékelése és rendezése érdekében”, és ennek nyomán azt az álláspontot alakította ki — amit a kormánnyal is tudatott —, hogy nincs sem belső, sem nemzetközi, sem európai jogi akadálya annak, hogy ,,Magyarország letelepedés és áttelepedés nélkül megadja könnyített formában a magyar állampolgárságot azoknak az említett magyar közösségben és területeken élő polgároknak, személyeknek, akiknek felmenője magyar, akik a magyar alkotmányos ismeretekből magyar nyelven vizsgát tesznek”. Elmondta, hogy Romániában is tárgyalt erről, és ,,ők is elvileg helyeslik a könnyített állampolgárságot”. A magyar elnök szerint komoly dilemma, hogy a kettős állampolgárság ,,tényleg arra vezet-e, hogy megerősödjön a magyar nemzeti tudatuk, öntudatuk, biztonságérzetük”, hogy ,,megerősíti-e a szülőföldön való maradásukat azáltal, hogy magyarságuk megerősödik, vagy esetleg megindul egy nagyobb exodus”.

Mint mondta, ha jelentős méreteket öltene a kettős állampolgárok magyarországi áttelepülése, az javítaná a demográfiai helyzetet, de komoly gazdasági és anyagi terhet is jelenthet az országnak, például az egészségügyi vagy oktatási ellátások biztosítása miatt. Arra a kérdésre, hogy ő megadná-e a kettős állampolgárságot, kijelentette: ,,Azt hiszem, a különböző nézetek ütköztetése eredményeként el kellene jutni tudni odáig, hogy ezt a könnyített állampolgárságot lehetővé kellene tenni.”

Mádl Ferenc szomorúnak nevezte a vajdasági magyarok elleni atrocitásokat, és úgy foglalt állást, hogy ,,az adott ország belső demokratikus rendjének és a toleranciának az erősödése az, amely elejét veheti ezeknek az atrocitásoknak”.

Hozzátette: nem felesleges a magyar politikai erőknek vagy társadalmi szervezeteknek a közvetlen ráhatása a vajdasági hatóságokra és a szerb kormányra sem, hogy tegyenek meg mindent az atrocitások korlátozásáért és megszüntetéséért. Elmondta: a közeljövőben államfői látogatást tesz Szerbia-Montenegróban, viszonozza Kostunica elnök látogatását, és a magyar kisebbséggel szembeni atrocitások is napirendre kerülnek a tanácskozáson.

 

forrás: Háromszék

vissza Vissza a kezdőlapra