2004. július 23. péntek 21:28

 

Arató szerint csökken a fiatalok adója


Azon fiatalok számára, akik a minimálbér kétszerese és négyszerese között keresnek, 5-10 százalékos adócsökkentést jelentenek az MSZP adótáblára vonatkozó javaslatai - közölte a párt frakcióvezető-helyettese, Arató Gergely. Szerinte a szocialisták korábban ismertetett javaslata szerint az eddigi három személyi jövedelemadó-kulcs mellé egy negyediket is szükséges bevezetni, amely hatmillió forint feletti jövedelemnél 48 százalék lenne, ugyanakkor az adóterhek mérséklése érdekében az eddigi középső adókulcs sávhatárát a jelenlegi 1,5 millió forintról 1,8-2 millióra kellene emelni. Arató hozzátette: a 2005-ös költségvetésnek biztosítania kell, hogy a fiatalok sikeresen kezdhessék el életpályájukat. Az MSZP emellett szeretné, hogy olyan béremelés történjen az oktatási szférában, amely biztosítja a bérek értékállóságát.

 

Eddig a hír a Népszavában. Csak a pontosság kedvéért: Arató Gergely jelen pillanatban nem frakcióvezető helyettes. Ebben a ciklusban már hatszor választották annak, de mindig csak két napra. A fenti idézetnek azonban nem ez a fő baja. Vajon hogyan érik el a szocialisták, hogy az adócsökkentés csak a fiatalok számára lesz 5-10 százalékos? Az azonos keresetű idősebbeknek miként marad változatlan az adója? Nem lesz ez alkotmányellenes ez az életkor szerinti megkülönböztetés? Persze tudjuk, Arató Gergely megpróbált valami pozitív üzenetet fabrikálni a fiatalok számára, s erre nagy szüksége is van pártjának. Ez a párt egyébként forrong. Tabajdi Csaba tézeiseket közöl, és ÉBRESZTŐT fúj. Ezek után Kovács - kicsit későn ébredve - szeretne vele elbeszélgetni. Az emberek nem élvezik a vitát. (A közvéleménykutatások szemmel láthatóan erre utalnak.)  A szocialista adóterveknek sem valós üzenete, sem a bajokat elfedő funkciója nem működik. Érdemes megnézni miként ír a "megújuló" MSZP tervekről a Népszabadságban Uj Péter, aki a Fidesz iránti elkötelezettséggel még viccből sem vádolható.

Amíg az MSZP körül ilyenek a fiatalok, mint Arató Gergely, kiket akar Tabajdi ébreszteni? Nem lesz-e az ébredésből nagyobb baj?
 

Surján László

vissza Vissza a kezdőlapra