2004. szeptember 14. kedd 21:35

 

Pokorni: A kormány az ellenzéket sározza be

 

Az ország szégyene, hogy a kormánypártok a Magyar Jövő Csoport október közepére tervezett tüntetését az ellenzék besározására használják fel – fogalmazott Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnöke szerint a belügyminiszter nem cselekszik, csak magyarázkodik, holott a kormánynak minden eszköze megvan arra, hogy akadályát vegye nyilas tüntetéseknek.

 

A Magyar Jövő Csoport október 15-re tervezett demonstrációjával kapcsolatban Pokorni Zoltán hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján
elmondta: a kormánypártok össze akarják mosni a radikális antikommunizmust a fasizmussal, lenyilasozva mindenkit, aki a kormány kritikusa, ellenzéke. A Fidesz alelnöke emlékeztetett: az MSZP a történelem süllyesztőjéből időről időre előássa a fajgyűlölő embereket és eszméket, hogy győzelmet arasson felettük. Pokorni Zoltán szerint ez felelőtlen és kisstílű kormányzati magatartás.

- Szégyen, hogy ma Magyarországon embertelen holokausztot tagadó szónoklatok elhangozhatnak, de szégyen az is, hogy ha minderre a magyar kormány nem reagál. A gyülekezési és a szólásszabadság nem korlátlan, ha más ember jogát és szabadságát sérti – fogalmazott Pokorni Zoltán, aki szerint a belügyminiszter csak magyarázkodik, és nem intézkedik.

A kormánynak minden eszköz a rendelkezésére áll, hogy akadályát vegye nyilas tüntetéseknek – hívta fel a figyelmet a Fidesz alelnöke. Mint fogalmazott: a törvények szerint nincs különbség aközött, hogy valaki a nyilaskereszt propagátora, vagy a vörös csillag legalizálása mellett áll. Egyikőjük börtönben ül, a másik pedig miniszterelnök-jelölt – tette hozzá.

forrás: MTV Teletext- Magyar Rádió

vissza Vissza a kezdőlapra