2004. szeptember 08. szerda 21:34

 

Határozati EP javaslatok születtek a Vajdaság ügyében

 

 Magyar kezdeményezésre határozati javaslatokat fogadott el az Európai Parlament (EP) néppárti, valamint szocialista frakciója a vajdasági atrocitások ügyében.

 

Gál Kinga, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség európai parlamenti képviselője, a néppárti kezdeményezés előterjesztője elmondta: a javaslat alapján a frakció a jövő heti strasbourgi plenáris ülésre olyan javaslatot visz, amely felhívja a szerb hatóságokat a vajdasági atrocitások kivizsgálására és megelőzésére, és kilátásba helyezi akár vizsgálóbizottság felállítását is. A tervezett határozat felhívja a szerb és montenegrói hatóságok figyelmét, hogy tegyenek azonnali és hatékony lépéseket annak érdekében, hogy a megtörtént esetek ne maradhassanak következmények nélkül, továbbiak ne fordulhassanak elő, és megakadályozzák, hogy a konfliktusok elfajuljanak. Kérné a parlament Délkelet-Európával foglalkozó delegációját, illetve a külügyi bizottság emberi jogi albizottságát, hogy kísérje figyelemmel, mi történik a Vajdaságban, és ha szükséges, állítsanak fel vizsgálóbizottságot - ez azt is jelenti, hogy folyamatosan foglalkoznának a kérdéssel.


Gál Kinga kijelentette: sikernek könyvelhető el, hogy a frakció mindezt ettől kezdve mint saját álláspontját viszi tovább. Ettől szerinte az ügy európai emberi jogi kérdéssé válik. Meggyőződését fejezte egyúttal ki, hogy ilyen határozatot jövő csütörtökön el is fogad az Európai Parlament, miután hasonló kezdeményezéssel a szocialista pártban is éltek.


A másik, a szocialista frakció támogatását elnyert határozati javaslat tervezetében Tabajdi Csaba, a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti delegációjának vezetője javasolta, hogy az EP küldjön monitoring csoportot a helyszínre. A tervezet kéri továbbá a parlament elnökét, hogy szólítsa fel a szerb kormányt hathatós lépések megtételére a kisebbségellenes akciók beszüntetése, a felelősök megállapítása és a további jogsértések megelőzése érdekében.


Tabajdi Csaba jelezte: a mostani kezdeményezés célja, hogy a jövő heti plenáris ülésnek az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértését érintő ügyekről szóló sürgősségi vitájában a vajdasági kisebbségellenes, idegengyűlölő és antiszemita megnyilvánulások széles nemzetközi nyilvánosságot kapjanak, és lehetőség szerint az EP érdemi lépéseket tegyen. Már korábban javasolta azt is, hogy az Európai Parlament külügyi bizottsága is tűzze napirendjére a vajdasági atrocitásokat.


Kedden Tabajdi Csaba az EP valamennyi képviselőjének elküldött egy összeállítást is a vajdasági kisebbségellenes akciókról, a dokumentációt a Magyar Emberjogi Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation) készíttette. A részletes dokumentum tartalmazza az elmúlt másfél év alatti jogsértéseket, amelyek 2003 ősze óta különösen intenzívvé váltak. Az anyag fényképekkel illusztrálva, a helyszín, a körülmények pontos dokumentálásával mutatja be az eseteket.

MTI

 

Vissza a kezdőlapra