2004. november 02. kedd 21:59

 

A szentatya Szűz Mária oltalmába ajánlotta Európa népeit

 

 

Október 31-én, vasárnap délben a Szent Péter teret a szokatlanul meleg időjárásnak megfelelően nyáriasan öltözött hívek töltötték meg. Az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében II. János Pál pápa emlékeztetett rá, hogy két nappal korábban Rómában, a Capitoliumon aláírták az Európai Unió alkotmányos szerződését. A szentatya az új Európa építésének rendkívül jelentős eseményének nevezte a szerződés aláírását, amely egy hosszú és még nagyobb elkötelezettséget igénylő folyamat újabb állomása. A pápa emlékeztetett rá: a Szentszék mindig támogatta egy olyan egységes Európa kibontakozását, amelynek alapját a történelmét alkotó közös értékek jelentik. A földrész keresztény gyökereinek figyelembe vétele azt jelenti, hogy magunkénak valljuk az unió jövőbeni fejlődéséhez továbbra is alapvető spirituális örökséget. A szentatya reméli, hogy az elkövetkező években „a keresztények továbbra is elviszik az európai intézmények minden területére az evangéliumi értékeket, amelyek biztosítják a békét, valamint minden állampolgár elkötelezett együttműködését a közjó szolgálatáért. „Mária, Európa Királynője oltalmába ajánlom a földrész minden népét” – mondta.
 

VR/MK

vissza Vissza a kezdőlapra