2004. november 04. csütörtök 23:43
Az alábbi cikk Molnár Gál Péter tollából a Népszabadságban 1998. november 5-én jelent meg Sulyok Mária 90. születésnapján. A méltatás az interneten is olvasható, csak olvashatatlan formában, ezért a szöveget átemeltük.
Tragika magas szárú cipőben
Sulyok Mária eredeti családneve: Szautner. Édesapja a Lajta menti Bruckfalván volt csendőrparancsnok. Szautner Mária is Ausztriában született. A magyarul Királyhidának nevezett Bruck an der Leitha-i kaszárnyában nevelkedett. Az egyik magyarul legszebben beszélő színésznő utólag tanulta meg édesanyjának – Sulyok Juliannának – nyelvét. Pestre került rokonokhoz. Suttyomban beiratkozott a színiakadémiára. Önkínzón levetette nyelvéről az erős akcentust. Németül idegen mellékzönge nélküli maradt haláláig dikciója. Amikor a berlini Volksbühnében Benno Besson volt feleségének, Brigitte Soubeyrannak rendezésében eljátszotta a Katzenspiel Frau Orbánját, a Deutsches Theater intendánsa, Lessing modern bölcs Náthánja, Wolfgang Hein, az Örkény-darab premierjét követően így fordult hozzám a színházi kantinban, miközben egész Berlin Sulyokot ünnepelte: ???Mit szól hozzá, hogy beszél németül?!” Tudniillik Heinz Bécsben született. Hitler elől menekült Zürichbe, ott a Schauspielhausban Brecht darabjainak eredeti bemutatóiban vett részt. Zavarta mindvégig a berlini dialektus, és elragadtatottja volt Sulyok osztrák zenéjű irodalmi németjének.
Családi nevét nemcsak kuriozitásul emlegetem. Bizonyítéka ez, hogy választott hazájának választott nyelvén igazi nagy magyar színésznővé csikarta magát. Nemcsak megtanulta, tanította is a magyar színpadi dikciót lelkiismeretes tanárként, megvesztegethetetlenül éles hallással és érzékeny szemmel ismerve föl a bimbózó tehetséget növendékeiben, de mások növendékeiben is. Sulyok nemcsak tanóráin figyelte a színészeti utódlást. Igazi nagyok módjára kíméletlen kritikával, gyengéd törődéssel, valóságos színészeti rezidensként számon tartotta a tőle fiatalabbak jelentkezését és bontakozását. Aki nem törődik utódaival, nem érdemli meg elődeitől átvenni a vezető szerepet. Sulyok sokáig nem tudta első sorba játszani magát. Megbecsült másodhegedűs volt. Szép és elegánsan öltözködő, nagyvilági modort és biztonságot viselő társasági dáma. Elnyomottnak nem nevezhetően másodvonalú szerepekkel kellett beérnie. Oktaéder szájjal elnézett a fejek felett. Elmésen mondta a szöveget. Előkelő volt és választékos.
Azután meghalt a férje, akinek révén kétszeresen rossz származásúnak tekintették a színházi komisszárok. Egyszer mint gyanús családi eredetet, másodjára mint földbirtokosnét. Rovásán volt harmadik petty is: magánszínházi színésznő volt. Hiába szerződtette a háborútkövetően Major Tamás, mihamar túladott rajta a Nemzeti, odavezényelték a Szent István körútra, az alapjaiig lebombázott Vígszínház helyére épített Magyar Néphadsereg Színházába. A színháznyitó Szigligeti-darabban Zrínyi Ilona volt, a II. Rákóczi Ferencet játszó Benkő Gyula mamája. Mi tagadás, a szép beszédű színpadi és életbeli szépasszony nem volt elsővonalú színésznő mindaddig, amíg élete utolsó másfél évtizedében bele nem taposott a gázba, félre nem tette magánéletét, privát bajait, betegségeit, rosszkedveit, és elhatározta, hogy mint színjátszásunk legnagyobbjainak egyike hagy nyomot maga után. Diadalmas finálét teremtett életéhez. Legnagyobbként halt meg, mert aki egyike a legnagyobbaknak, az a legnagyobb. Polgári tragika lett belőle. Jóllehet Szegeden eljátszotta Euripidész Trójai nők című tragédiájának Hekabéját, ezt a Jászaira méretezett antik nőóriást, zengő orgánummal, hibátlan szövegejtéssel s a mindvégig színen lévő hatalmas szerepet ravasz beosztással gazdaságosan fölépítő szaktudással és hő odaadással. Mégis magas szárú fűzős cipőjében lábát fájlaló Csatárka utcai fogorvosi özvegyként lett a kor nagy tragikájává. Kicsinyes problémákkal teli kicsi életében méltatlan szerelmének főzött húslevesek töltötték ki Orbánné életét, pörlekedés atejcsarnokban és egy aggkorban föllángoló szabadságharc. Jóllehet bejárta Örkény színdarabja a nagyvilágot, ötször eljátszotta Londonban Elisabeth Bergner is, de a prágai Nemzetiben – ahol az ugyancsak elholt Dana Medrická alakította – kommerszdrámának vélték. Nem véletlen, hogy Sulyokon kívül egy nagy cseh színésznő érezte és éreztette meg a szerepben a befejezett élet önállósodása vágyát, a kitörési szenvedélyt, azt a nagy indulatot, ami túlnövekszik zsúfolt társbérleti lakásának falain. Országos méretűvé válik. A béketábor hősnőjévé. A nyugdíjasok megdicsőülésévé. Sulyok heroina lett eben a fűzős cipős szerepben. Telefonkagylóval kezében ellobogta annak erkölcsi példázatát, hogy amíg nincsen befejezve az élet, addig semmi sincsen veszve, addig kezünkben sorsunk irányítása.
Sulyok Mária kemény akarattal átvette sorsa irányítását. Otthagyta Nádor téri lakását, ahol az ostrom alatt bombarepesz ment lábába. Modernebb, kis lakásba költözött, szemben a Duna mozival – ennek azért van jelentősége, mert a régi színészek mintájára gyalogjárásnyira akart lakni a Vígszínháztól is és annak Váci utcai kamarájától is. Készen próbára menni, előadásra idejében odaérni. Nem kiszolgáltatva a nagyvárosi közlekedésnek. Költözködése jelképesen közölte: hátralévő életét kizárólag a színháznak áldozza. Minden percét, minden álmát, minden emlékét szerepei szolgálatába állítja.
Mindenét a nézők elé hordta, amit csak begyűjtött élete során. Élete fináléjában lekörözte kortársnőit, akkora összpontosítással csak a színházzal és szerepeivel törődött. (Közbe kell szúrni: Sulyok engesztelhetetlenül karban tartotta mindazokat az előadásokat, amelyekben játszott. Dörgött, ha a kellék nem volt a helyén. Nemcsak a saját kellékéért, hanem játszótársaiért is veszekedett. Mennydörgött, ha késett valaki – színész vagy műszaki –, háborúzott minden apróságért, ha veszélyeztette az előadás hibátlan lemenetelét. Elképzelem néha, mennyi tüzes haraggal kikelt volna pályatársai ellen, akik vazelint reklámoznak meg takarékbetétre szólítanak föl. Érthető, ha színész rossz fizetését kiegészítendő televíziós szendvicsemberségre vállalkozik. Nem kárhoztatható érte. Sulyok torokhangon lehörögte volna a színészeti csillagot váll-lapjukról, tudva, hogy a könnyebb jövedelemért papságukból kitérőknek utóbb drága árat kell fizetniük hitványul szerzett jövedelmükért.)
Kevéssel korábban még nem áldozta föl megjelenését, szépségét, hiúságát a szerepért. Eljátszotta Claire Zachanassiant, Dürrenmatt bosszúszomjas milliomosnőjét. A svájci bemutató és a Peter Brook rendezte londoni változat után íziben megrendezte Kazán István a Magyar Néphadseregben a kulturális irányítás 1956 után keletkezett légüres terében, amikor a cenzoroknak akadt egyéb dolguk, semmint hogy belebeszéljenek, mit játszanak és mit sem a színháziak. Párizsban jártam egy Dürrenmatt-kiállításon. Ott szerepelt a kínai Claire Zachanassian és a lengyel milliomosnő is. Csak Sulyok Mária hiányzott a tárlókból. Holott akkor és azóta is jártak a Nemzetközi Színházi Intézet konferenciáira mindazok, akiknek hitbizománya lett a magyar színházat külföldön képviselni. Képviselni képviseltek, csak hírét nem keltették valós működésének. Valahogy érdekeik között elveszett Sulyok Mária alakításának regisztrálása. Az éhenkórász gülleniek előtt pénzét meglebegtető gazdag asszony a szerző utasításai szerint műlábból, műkézből, csupa-csupa protézisből áll. Sulyok magas sarkú cipőben itt búcsúztatta fess lábát. Itt mutatta föl utoljára diadalmas tigrisasszonyiságát. Éppen itt, ahol nem kellett volna.
Orbánnéban már öregségére volt kacér. Szabatosabban szólva: nem önmagáéra, hanem a szerepéveinek számára. Elesettségét tárta elő. Időkoptatta nyavalyáit. A színész magánhiúsága helyére a művész becsvágya került. Ugyanazzal a szívós akarattal, ahogyan beszédét hozzátörte a magyar dallamokhoz, föladta magánéletét, aszkézist vett magára, és szerzetesi alázattal munkálkodott Thália templomában, de egy zárdafőnöknő szigorával összpontosított az oltárnál bemutatott szent áldozatra. Kilencven éve: 1908. november 5-én született. 1987. október 20-án halt meg.
Áldozatának füstje magasba szállt.
Elfogadtatott.
M.G.P.
