2004. november 18. csütörtök 23:28

 

Cenzúrázott vallási műsorok a közmédiában?

 

A Református Egyházak Generális Konventjét alkotó egyházkerületi elnökségek tanácskozása szerint a Magyar Televízió és a közszolgálati rádió is cenzúrázta az egyház műsorait, mivel megakadályozta, hogy azokban elhangozhasson a Magyarországi Református Egyház hivatalos álláspontja a kettős állampolgárság ügyében.

 

Véget ért a Kárpát-Medencei Református Egyházak Generális Konventjét alkotó egyházkerületi elnökségek debreceni tanácskozása. A tanácskozás résztvevői megütközéssel értesültek arról, hogy a Magyar Televízió november 21-én, felvételről adásba kerülő Örömhír című református műsorában, valamint a Magyar Rádió Tebenned bíztunk című református műsor november 16-i adásában nem engedélyezték azoknak a részleteknek elhangzását, amelyek a Magyarországi Református Egyház hivatalos álláspontját tükrözték a kettős állampolgárság ügyében. Az MRE Zsinatának Elnöksége magyarázatot kér a történtekre, és fontolóra veszi, hogy az ORTT Panaszbizottságához fordul – olvasható az egyház közleményében.

A Magyar Rádió kommunikációs vezetője a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta, hogy a zsinat elnökségének vádjait nem értik és visszautasítják. Morvai Katalin elmondta hogy a Református Egyház álláspontja már egy korábbi - november 7-i - istentiszteletben elhangzott. Ezt követően a november 16-i, Tebenned bíztunk című műsor szerkesztői kérték az istentisztelet megismétlését, de ezt Sumonyi Zoltán, a Kossuth Rádió Vallási és Közművelődési Szerkesztőségének vezetője ezt nem javasolta, arra hivatkozva, hogy az már egyszer elhangzott, és túl hosszú lenne.

Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke nem kívánta kommentálni az ügyet.

 

forrás: hírTV

vissza Vissza a kezdőlapra