2004. december 16. csütörtök 00:00

 

Gazdaságunk helyzete

 

A GKM adatai alapján a kedvező és a rossz híreket gyűjtöttük össze.

 

Amikor Medgyessy elkezdte a maga országlását, nagy terveket fogalmazott meg. Nem volt ugyan elegendő forrás ezekhez, de futotta az ígéretekből, s a nagyra törő tervek fedezetét a „most már végre megvalósul majd” világgazdasági növekedéstől várták. Hiába, mert késett és a kelleténél, azaz annál, hogy minket is gyors fejlődési pályára állítson, lényegesen kisebb lett. Ez év közepén már el is érte a csúcspontját. Immár lassulás érzékelhető, a fontosabb gazdasági centrumok növekedését a magas kőolajár tovább fékezheti. A világgazdasági növekedés motorja továbbra is az USA lehet, a nyugat-európai kilátásokat ugyanakkor az euró dollárhoz viszonyított erősödése árnyékolja be, ennek exportra gyakorolt kedvezőtlen hatását egyelőre csak részben tudja ellensúlyozni a belső kereslet.

Most tehát jó és rossz híreink egyaránt vannak.

Megkíséreljük csokorba szedni őket.

A magyar gazdaság idei növekedése megközelítheti a 4 százalékot.

A nyugat-európai konjunktúra lassul, ez minket is visszafog.

 

A munkanélküliség növekszik.

 

A nettó reálkeresetek csökkennek, a közszféra folyamatos elmaradása miatt.

 

A folyó fizetési mérlegben nem lesz javulás: a GDP 9 százalékára számíthatunk.

Az év végi adatok hat százalék körül lesznek

Az egész éves infláció 6,8 százalékos lesz

 

A hiány az éves deficit 5-5,3 százaléka lesz

 

Mindebben csak az a „szép”, hogy mindez nem valami gaz ellenzéki orgánumtól származik, az adatokat a GKM nyilatkozatából vettük.

 

Vissza a kezdőlapra