2004. október 03. vasárnap 18:10

 

A Gyurcsány jelenség a médiában

A cím hangzatos és pontatlan. Hangzatos, mert komoly elemzést sejtet. Pontatlan, mert ez az írás nem a média egészével foglalkozik, csak a baloldali sajtóból szemlézget. Ezek bevallása után arra kérem a tisztelt olvasót, olvassuk együtt, miként és mit írnak Gyurcsányról a másik táborban.

Azt az élményemet szeretném megosztani másokkal, hogy Gyurcsány nem kapta meg azt a média támogatást, amelyet a baloldali kormányfők eddig élveztek. Nézzük csak, mit írt a Népszabadság a kormányalakításról. Kiderül, hogy miniszterelnökké választása pillanatában Gyurcsány még nem volt tisztában azzal, hogy kikkel fog kormánykodni. A szükséges kompromisszumok megkötése után beáldozta Nagy Sándort, akinek már Horn is miniszteri posztot ígért, s akiben volt annyi önbecsülés, hogy nem maradt tovább államtitkár. Volt viszont még annyi önfegyelem is, hogy részletekről a sajtónak nem beszélt. Eddig.

A 168 óra krónikaírója talán nem tudta még, hogy kormányválság nem volt, legalábbis Kuncze Gábor szerint. A kép, amit az utolsó hétről fest azonban nemcsak Medgyessy számára kedvezőtlen, Gyurcsányt sem tünteti fel jó színben.

Érdemes visszatérni a kormányváltás harminc napjára. Erről a Népszabadság olyan fogalmazásban számol be, hogy "eladja" az új, dinamikus, menedzsert, aki nem szegénységpárti, mint botladozó szavú elődje,  hanem a szegénység ellenfele. Igazságosabb rendet akar, újat húz a bankvilággal, a népmesék hőse. A kép, különösen ha a sorok között is olvasunk, árnyaltabb. Ellentmondásos.
Részlet a cikkből: Szinte minden interjúalanyunk elmondta: "túl sokat ígért a helyi erőknek", azaz a polgármestereknek, önkormányzati vezetőknek, úgyhogy most vagy forrásokat vagy a politikai beleszólás lehetőségét-látszatát kell megadnia nekik. Ugyanakkor több ismerője elmondta nekünk: Gyurcsány Ferenc nem egyezkedik. Nincsenek mutyik, különalkuk. Állítólag az iránta való bizalom egyik titka is ebben rejlik: nem veri át a tárgyalópartnereit. Kimond igent, de kimondja a nemet is. Ehhez képest: "Az első tíz napban lényegében csak hallgatott" - foglalta össze egyik tanácsadója a stratégiáját.

Bizony annak lehetünk kitéve, hogy mindenkinek azt mondja majd, amit az illető hallani akar. Ez elég volt arra, hogy az európai választás súlya alatt összetört MSZP-t a csodavárás hangulatába hozza, de aligha lesz elég a választók tartós megnyerésére. Ahogy a 168 óra írta: "kísérletezni nincs túl sok ideje." Nincs bizony, húsz hónap alatt bizonyítani kell.

Érdekes a Magyar Hírlap cikke, amely Gyurcsány és Orbán hétvégi szerepléséről közöl párhuzamos beszámolót. Talán nem az én elfogultságom, hogy az Orbánról írtak jobban tetszenek.

Surján László

vissza Vissza a kezdőlapra