2004. november 05. péntek 23:08

 

Az iskolafenntartó egyházak nyílt levele
a költségvetései törvényjavaslattal kapcsolatban

Az iskolafenntartó egyházak nyílt levélben tiltakoztak a kormány 2005. évi törvényjavaslatának azon pontjai ellen, amelyek az egyházi iskolák működésének ellehetetlenülését eredményezik. A levél aláírói: Veres András püspök s.k., az MKPK titkára, Bölcskei Gusztáv püspök s.k., a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Szebik Imre elnök-püspök s.k., Magyarországi Evangélikus Egyház, Simonfalvi Lajos oktatásügyi szakreferens s.k., az Evangéliumi Pünkösdi Közösség vezetője, Mészáros Kálmán elnök s.k., Magyarországi Baptista Egyház, Majoros Kende lelkész s.k., a Magyarországi Biblia Szól Egyház vezetője, Jon A. Palmer főpásztor s.k., a Keresztény Család Gyülekezet vezetője

Nehezményezik az egyeztetés hiányát, és kérik az egyházi iskolában tanulók szüleit, és az iskolában dolgozókat, hogy tegyenek meg mindent a helyi kormánypárti parlamenti képviselőknél azért, hogy támogassák az ellenzék által az Országgyűlésnek benyújtott módosító indítványokat.

A tiltakozó levél teljes szövege:

Az alulírott iskolafenntartó egyházak nevében tiltakozunk a kormány 2005. évi költségvetési törvényjavaslatának azon pontjai ellen, amelyek – a költségvetés mellett a közoktatási és egyház-finanszírozási törvényt is módosítva – a kistelepülések iskoláinak, megkülönböztetett módon pedig az egyházi iskolák működésének ellehetetlenülését eredményezik.

A költségvetés tervezetének előkészítése folyamán a kormányzat semmiféle egyeztetést nem kezdeményezett. A törvényjavaslat benyújtását követően is mindössze annyi történt, hogy három alkalommal a Pénzügyminisztérium és az Oktatási Minisztérium képviselői tájékoztatták az egyházi iskolafenntartókat.

Ezúton tiltakozunk az ellen, hogy az illetékes minisztériumok – akár költségvetési, akár politikai megfontolásból – nem mutatnak készséget az érdemi egyeztetésre.

Egyben kérjük az egyházi iskolákban tanulók szüleit és az ott dolgozókat, hogy a maguk részéről tegyenek meg mindent a helyi kormánypárti parlamenti képviselőknél azért, hogy támogassák az ellenzék által az Országgyűlésnek benyújtott módosító indítványokat.

Budapest, 2004. november 4. 

MK

vissza Vissza a kezdőlapra