2004. november 04. csütörtök 23:55

 

Tisztelt Miniszterelnök úr!

Kasza József nyílt levele Gyurcsán Ferenchez

A délvidéki magyar közösség nyolcvannégy éves újkori történelme óta ismételten behatárolt kényszerpályán mozog, melynek végállomását a mostani helyzetben nem nehéz előre látni. A korfa, a képzettségi és gazdasági adatok tükrében könnyen kiszámítható az az időpont, amikor közösségünk létszáma kétszázezer alá csökken, s ezáltal -- mint ahogyan azt a történelem tanítja -- elveszti politikai tényezőként való szerepét, ami után a teljes szellemi, gazdasági felmorzsolódás és teljes szórványosodás már csak rövid idő kérdése lesz.


Azt is ki kell mondani, hogy a nemzetközi porondon az elmúlt néhány évben bekövetkezett hatalmas változások, illetve az Európai Unió keletre való terjeszkedésével egyidejűleg nincs, és nem született meg az a korszerű magyar nemzetpolitika, amely az új kihívásokat figyelembe véve lenne hivatott a nemzet egységének, boldogulásának, gyarapodásának alapjait megteremteni. Az elmúlt években mind a magyar belpolitikai, mind a magyar diplomáciai életben ezzel kapcsolatban -- legtöbb esetben a belpolitikai kérdéseknek alárendelve csak ideiglenes -- tűzoltó intézkedések születtek, sokszor elkésve, nem jól átgondolva és nem jól kommunikálva.


Nem véletlen tehát, hogy az ideológiailag, filozófiailag, koncepcióbeli különbségek, s sajnos nagyon sokszor a személyes sértődöttség okán megosztott délvidéki magyar politikai élet egyetlenegy kérdésben -- a kettős állampolgárság esetében példátlan összefogásról tudott tanúbizonyságot tenni. Ennek az összefogásnak köszönhetően ötvenezer honfitársunk aláírásával alátámasztva tavaly petíciót juttattunk el az Ön elődjéhez, Medgyessy Péter miniszterelnök úrhoz. A kezdeti kapkodás, felemás kijelentések után a tavalyi év őszén -- ismét megkésve bár --, de felállt egy szakértői testület, mely ezzel kapcsolatban jogi, gazdasági, migrációs kérdéseket vitatott meg. Egészen addig, míg a testületet idén januárban mesterségesen elnémították. Ettől függetlenül viszont tény a független jogászok azon megállapítása, hogy a magyar állampolgársági és letelepedési törvény egyike a legszigorúbbaknak Európában, ami a magyar nemzet szétszakítottsága okán számos egyéni és családi tragédiához vezetett és ez az állapot a mai napig tart.


A kettős állampolgársággal kapcsolatos ellenérvek többsége nem állja meg a helyét. Azokat a jogos kifogásokat pedig, melyek kétségtelenül fennállnak jogilag, idejében lehet szabályozni. Meglátásom szerint -- melyet több, a kérdésben illetékes szakemberrel történő konzultáció és tanulmány hosszas elemzése alapján alakítottam ki -- az elvándorlással kapcsolatos aggodalmak sem állják meg a helyüket. Nem, mert állampolgársággal vagy anélkül a migráció ebben a térségben megállíthatatlan folyamat, s éppen a jelenlegi magyar törvénykezés is hozzájárul ahhoz, hogy ez az elvándorlás tartós maradjon, mivel a törvényileg előírt kötelező magyarországi állandó ott-tartózkodás az otthoni szálak, kapcsolatok elszakadásához, majd feladásához vezet. Jobbik esetben azok -- nagyon sok példa ezt mutatja --, akik a törvénykezés szigorával nem tudnak mit kezdeni, inkább más államokba, többnyire az Egyesült Államokba és Kanadába vándorolnak ki, ezzel végleg elveszve a magyarság számára. Az alapvető emberi jogokat sérti a mozgásszabadság korlátozása is, amibe a délvidéki magyarság az elmúlt évtized felelőtlen szerb politikája miatt önhibáján kívül került.


Tisztelt Miniszter úr!


Az Ön pártja tegnap úgy foglalt állást, hogy a kettős állampolgárság megadása az elvándorlás miatt második Trianonhoz fog vezetni. Nem osztom az Ön véleményét. Nem, mert mint arra mostani levelemben többször is utaltam, az állampolgárság megadása nélkül is folytatódni fog a határon túli magyar területek kiürülése, ami elsősorban nem az állampolgárság, hanem gazdasági, szociális kérdéskörbe tartozik. Hogy ezt lassítsuk, szerencsés esetben megállítsuk, egyrészt felelős és modern nemzetstratégiára van szükség, másrészt pedig azon államok demokratikus irányvételére, melyben ezen magyar közösségek élnek.


Amíg a magyarság az élet minden terén -- kezdve az államigazgatástól a gazdasági életig -- mesterségesen szított folyamatok miatt állandó vissza- és kiszorulásnak van kitéve, ezen nemigen változtathatunk. A kettős állampolgárság éppen ezt a folyamatot lassítaná, azáltal, hogy biztonságérzetet ad, illetve lehetővé teszi a határok szabad átjárását. Mert ne legyenek illúzióink. A schengeni törvénykezés két év múlva életbe lép, s mivel ezt a Magyar Köztársaság köteles lesz alkalmazni, így az ország területére történő bejutás a vízumkötelezettek számára ugyanolyan nehéz lesz, mint például most a Német Szövetségi Köztársaságba.


Legyünk őszinték: a kettős állampolgárság elutasítása a határon túli magyaroknál olyan lelki traumát fog okozni, aminek katasztrofális következményeit már az elkövetkező pár évben érezni fogjuk, s mely katasztrófa éppen a kettős állampolgárság elutasítása miatt megfordíthatatlan tömeges kivándorlást eredményezhet, s ezzel összefüggésben hatalmas költségeket ró majd a Magyar Köztársaság mindenkori költségvetésére. A határokon átívelő nemzeti újjáegyesítés valóban szép és megható szólamainak gazdaságilag szinte semmivel sem alátámasztott valósága az elmúlt években, ebben a hárommilliós közösségben hamis képet ébresztett -- az illúzióba kapaszkodás hitét. Nem szeretnék most jogi és filozófiai problémába bonyolódni, de figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a határon túli magyar közösség most már csakis közjogilag vett értelemben hajlandó és tudja megélni a magyarsághoz tartozását, a kulturális és nyelvi kötődés szólamai most már nem elégségesek. Éppen ezért, a kettős állampolgárság elutasítása olyan lelki törést fog okozni -- mint már az imént említettem -- amely nagyon rövid távon katasztrofális helyzetet idézhet elő, és ez valóban egy második -- immáron szellemi és lelki Trianonhoz vezethet.


A nemzetpolitikai kérdéseket éppen ezért nem lenne szabad belpolitikaiaknak alárendelni. Tisztelettel arra kérem a Miniszterelnök urat, és Hiller István pártelnök urat, hogy tegnapi kijelentéseiket szíveskedjenek újragondolni. Arra kérem Önöket, hogy mint felelős politikusok, ezen levelem tényeiről tájékoztassák a Magyar Köztársaság állampolgárait. Arra kérem Önöket, hogy a Hiller úr által tegnap pár mondatban vázolt új magyar nemzetstratégia tervezetét szíveskedjenek számunkra megküldeni, hogy azt még a MÁÉRT soron lévő ülése előtt áttanulmányozhassuk, illetve véleményezhessük.


Tájékoztatni szeretném a Miniszterelnök urat, hogy nagyon rövid időn belül kezdeményezni fogom egy, a határon túli magyarság egészét felölelő politikai és csúcsértelmiségi találkozó megszervezését, hogy a különbözőségek figyelembevételével egységes álláspontot alakíthassunk ki, illetve fogalmazhassunk meg az új magyar nemzetstratégia irányába. Hasonlóan kezdeményezni fogom, hogy e rendezvény megtartása után egy össz-magyar csúcsértelmiségi és politika, XXI. századi Szárszói találkozóra is sor kerüljön.

KASZA József

forrás: Magyar Szó

vissza Vissza a kezdőlapra