2004. október 29. péntek 21:35

 

Klónozás és emberi méltóság
a Szentszék állandó ENSZ-megfigyelőjének felszólalása

 

Celestino Migliore érsek, apostoli nuncius, a Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője csütörtökön felszólalt a Világszervezet általános közgyűlésén, a reprodukciós célú emberi klónozás kapcsán megrendezett nemzetközi konferencián.

 

Véleménye szerint az összejövetel célja, hogy olyan jogi keretet találjon, amely lehetővé teszi és elősegíti az orvostudomány fejlődését az őssejtek létrehozása és felhasználása terén, valamint hogy meghatározza és betiltsa azt a gyakorlatot, amely figyelmen kívül hagyja az emberi méltóságot.

Kiemelte, hogy a terápiás célú klónozás terén elért fejlődés az úgy nevezett felnőtt ős sejtekkel nagyon ígéretesnek tűnik, azonban az embriók klónozása nagyon távol marad a támogatói által megkívánt eredménytől. Hosszú időre lesz még szükség ahhoz, hogy az embereken való kísérletezés biztonságossá váljon, és lehetséges az is, hogy a felmerülő akadályokat soha nem győzzük le.

A reprodukciós és a terápiás célú klónozás között hangoztatott különbség megtévesztő lehet. Hiszen mindkettő ugyanazt a technikai klónozási folyamatot tartalmazza, csak céljaikban térnek el. Az érsek ugyanakkor kiemelte, hogy mindkét eljárás figyelmen kívül hagyja az emberi méltóságot. Erkölcsi és antropológiai szempontból megközelítve a kérdést, elmondható, hogy az emberi embriók terápiás céllal történő klónozása még akkor is sérti az emberi méltóságot, ha ez egyes betegségek esetleges jövőbeli gyógyításáért történik. Ezen felül az a tény, hogy a klónozott embriók megkülönböztethetetlenek lennének a mesterséges megtermékenyítés során létrehozott embrióktól, gyakorlatilag lehetetlenné tenné egy olyan intézkedés megerősítését, amely a klónozás egyik típusát engedélyezné, míg a másikat betiltaná.

Migliore érsek ezután feltette a kérdést, hogy a reprodukciós célú klónozás elleni tiltakozás a tudományos fejlődés ellenességének tekinthető-e. Válaszában kifejtette, hogy a választás nem a tudomány és az etika között áll, hanem az etikailag felelős és az ezt a szempontot figyelmen kívül hagyó tudomány között merül fel.

Beszéde végén Celestino Migliore apostoli nuncius két pontot emelt ki. Egyrészt az Általános Közgyűlés figyelmét felhívta arra, hogy az emberi embrió klónozás kérdései nem ismernek földrajzi, kulturális határokat, és hogy a tanácskozás tárgya maga az emberi élet természete és léte. Másrészt, hangsúlyozta az emberi embrió-klónozás tárgyában a jogi szabályozás szerepét, mely alapvető az emberi élet támogatása és védelme terén. A különbözőtársadalmak a megfelelő okokra alapozott törvények segítségével tudják szabályozni mindazt, ami az emberi élet és méltóság alapvető fogalmait kívánja megkérdőjelezni.
 

forrás: VR

vissza Vissza a kezdőlapra