2004. november 21. vasárnap 23:12
Surján László:
A Magyar Ügy Európában
Magyar ügy. Számomra ennek a kifejezésnek 56-os íze van. A magyar forradalom eltiprása okán az ENSZ évekig szidalmazta, támadta az oroszokat és ezzel egy ideig távol tartotta Kádárékat is a szervezettől. Ürügynek jók voltunk a nyugat politikai játékaihoz, de érdemi hasznunk nem volt belőle. Később engedtek is a szigorból, s elhamvadt az egész magyar „ügy”.
Bő fél éve már, hogy az Unió tagjai vagyunk. A 24 magyarországi képviselőtől azt várja a közvélemény, hogy eredményesen képviselje a magyar érdeket, a magyar ügyeket. Ehhez először tisztázzuk, mi a magyar ügy ma, a XXI. század elején. Mik számunkra a legfontosabb problémák? Más szóhasználattal: mik nemzeti sorskérdéseink? Három ilyen súlyos, megoldatlan problémát látok.
1. Az első a máig feldolgozatlan Trianon tragédia, az ország megcsonkítása. Szunnyadó parázs, mélyben égő fájdalom, amelyet azokban, akikben ott sajog ez az érzés csak elviselhetetlenségig fokoz a felismerés, hogy sokak már nem is érzik a veszteséget. Túlléptek rajta. Elfelejtették, mint az ENSZ diplomaták a „magyar ügyet”. December ötödike talán választ ad arra, hogy milyen eredményes volt az a tudatos agymosás, amellyel Kádárék ki akarták törölni tudatunkból múltunkat, gyökereinket.
2. A második gondhalmaz: testi, lelki, szellemi elmaradottságunk. Rossz egészségünk, rövidre szabott életünk, felbomló vagy meg sem kötött házasságaink, meg nem született gyermekeink, hibás életmódunk, helytelen táplálkozásunk. Az öngyilkosok nagy száma. Rohamosan fogyó népességünk.
3. A harmadik kosárba gazdasági gondjainkat, fejletlenségünket teszem. Útjaink keskenyek, kátyúsak és veszélyesek. Kevés van belőlük. Vasútjaink lassúak, piszkosak, csatornázottságunk még mindig hiányos, nehezen tudunk mit kezdeni a hulladékokkal, vizeink szennyezettek, s mind az államnak, mind a magántulajdonosoknak hiányzik a fejlesztéshez szükséges tőke.
Tartsuk szem előtt e három problémakört. Megfogalmazásuk nem kétségbeesést akar kiváltani, hanem iránytűként és útikalauzul is szolgál. Ha olykor nem látunk tisztán, az önmagukat kellető politikusokat mérjük hozzá saját cselekedeteikhez: Mit tettek a fenti gondhalmaz csökkentéséért? Ha tettek valamit, örülhetünk. Ha növelték e csődtömeget, forduljunk el tőlük.
A továbbiakban azt vizsgálom, mire számíthatunk az Unió polgáraiként, tehát immár bent lévén ebben a 450 milliós közösségben. Miben, mennyiben segít hozzá az uniós tagság problémáink megoldásához?
- Trianoni problémáinkat meg nem történtté tenni nem tudjuk, revánsot venni, a Magyar Királyság területi épségét visszaállítani, nincs lehetőségünk. Sem katonai, sem politikai, sem lelki. Már a múlt században, amikor jelentős területek visszatértek, sem tudtunk oly módon élni együtt újra kisebbségi polgártársainkkal, hogy azokkal ne éreztettük volna a reváns szellemét. Az országhatárok eljelentéktelenítésének és a kisebbségvédelemnek korában, az Unió polgárainak egyenlő jogait biztosító rendelkezésekre támaszkodva azonban valóban helyre állíthatjuk - határmódosítás nélkül – nemzetünk egységét. A határmenti együttműködéseket az Unió regionális politikája kiemelten kezeli, visszaállhatnak azok a gazdasági egységek, amelyeket mesterségesen s valószínűleg nem visszafordíthatatlanul meggátolt az ország szétdarabolása. Ha mindehhez a kulturális kapcsolatok ápolása is társul, akár rendben is lehetünk.
- A második kosár nem tűnik uniós témának. Valami mozgástér azonban van. Egyre több adat szól amellett, hogy a testi egészség a lehető legszorosabb kapcsolatban van a lelkivel. Ha e szaktudományos tények bekerülnek az Unió gondolkodásába, nemzetközi hátszelet kaphatunk egy itthoni lelki-erkölcsi megújuláshoz. Mostanában van persze ezzel ellentétes uniós mozgás is, de ez nem az Unió lényegéből fakad, s talán időlegesnek bizonyul.
- A harmadik feladatkör viszont közvetlenül az Unió világa. Hatalmas pénzek fordítódnak a felzárkóztatásra, s világosan meg kell mondani, hogy ezen támogatás nélkül a magyar felzárkóztatásra semmi esély nincs.
Az Unió sokmindent megtesz értünk, de semmit sem helyettünk. Nem lehet tehát Pató Pál módjára várni, hogy helyettünk dolgozzanak, és még a pénzüket is ránk költsék. Magyarország megújítására csak a magyarok képesek. Mikor valósul meg? Milyen mértékű lesz? Ez rajtad is múlik. Kezd magadon, s folytasd együtt, közösségben a többiekkel.
(A váci református népfőiskolán 2004. november 20-án tartott előadás háttéranyaga)
