2004. december 14. kedd 22:27

 

Méltatlan a bizalomra

 

A Szabad Demokraták Szövetségének budapesti elnöke, fővárosi képviselő Lakos Imre ez év márciusában többek egybehangzó véleménye szerint nyíltan megfenyegette a Fidesz egyik önkormányzati képviselőjét. A botrány kipattanását követően Demszky Gábor úgy nyilatkozott, amennyiben beigazolódik, hogy az eset valóban megtörtént, úgy hajlandó levonni a személyi konzekvenciát és visszahívja budapesti elnöki székéből - írja közleményében a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció.

 


Vélt igazát keresve Lakos Imre az erről tudóstó egyik lapot az eset után beperelte. A közelmúltban, tanúk meghallgatását követően a bíróság immáron jogerős ítéletében megállapította, az újság a tényeknek megfelelő hírt közölt, a felperes keresetét elutasította.

 

Bízunk abban, hogy Demszky Gábor közfelháborodást okozó ügyei nem egészülnek ki egy hatalmi arroganciában szenvedő, bíróság által igaztalanul vádaskodónak ítélt politikus védelmezésével. Amennyiben a főpolgármester úgy gondolja, szavainak még hitele van, úgy haladéktalanul kezdeményezze a közbizalmat eljátszó párttársa visszahívását a Fővárosi Közgyűlés tagjai sorából, bizottságaiból, cégeinek vezető tisztségéből. Az SZDSZ belügyének tartjuk, hogy eldöntse, méltó-e mindezek után Lakos Imre a szabaddemokraták budapesti szervezetének vezetésére.

 

Ugyanakkor nagy körültekintést kérünk minden jóérzésű fővárosi polgártól 2006-ban, hiszen sokszor nem tudni előre, kikre is adják voksukat.

Budapest, 2004. december 12. vasárnap

Kupper András
frakcióvezető

fideszfrakcio.hu

Vissza a kezdőlapra