2004. december 22. szerda 18:59

 

Mentegetőznek, de tévedtek és csaltak

 

Kicsinyíteni próbálják a népszavazás eredményének újraszámlálásakor fellelt eltéréseket. Várható, hogy szócsata indul meg. Szócsata, amelyben az egyik fél így szól: minek volt ez a hűhó, lám az eredmény nem változik – a másik pedig felnagyítja az eltéréseket, újra, meg újra bírósághoz fordul, pótcselekszik.

Eközben a József Attilával naponta pontosan, szépen dolgozni igyekvő polgár hüledezik. Eddig biztos volt a dolgában, és hitt. Elhitte például, hogy amikor az Országos Választási Bizottság kijelenti, hogy igennel szavazott az Európai Unióba való belépésre 3 056 027 ember, az azt jelenti, hogy 3 056 027 igen szavazat volt, nem pedig azt, hogy  3 056 027 plusz, mínusz 15 280.

Figyeljük csak a híreket: „Nem tapasztaltak jelentősebb eltérést a szavazatok újraszámlálása után Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A december 5-i kettős népszavazás adatainak újbóli összesítése során egyedül egy mátészalkai körzetben találtak nagyobb eltérést, itt hatvanhárom igen szavazatot regisztráltak nem szavazatként. A megyében összesen hatvankét szavazókörben számolták újra a szavazatokat, ötvenhat esetben egyáltalán nem volt eltérés.”

Tehát a hatvankét körzet mintegy tíz százalékában hibás volt az adat, s egyben jelentős csalásra kell gyanakodni, hiszen 63 igen szavazatot nem szavazatnak jelentettek.

Ettől a december 5-ei népszavazás eredménye nem változik, igaz. De a bizalmunk elvész, s ezzel a jogállamiság alapjai rendülnek meg.

Az OVB tagjainak pedig egy Lev Tolsztoj idézetet ajánlhatunk a figyelmébe:

Bármit teszel,

Végezd jól dolgodat.
Ha nem akarod,
Vagy nem tudod jól csinálni,
Jobb, ha nem is csinálod.

Surján László

Vissza a kezdőlapra