2004. december 18. szombat 00:34

 

A harmadik pofon a sérülteknek a kormánytól

 

Kifejezetten megdöbbentő, hogy a Szenteste közeledtével ismét olyan döntést hozott a kormány, ami hátrányosan érint bizonyos embereket. Gyurcsányék 10 milliárd forinttal készülnek csökkenteni a megváltozott munkaképességűek, azaz a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatási támogatását, és ezzel ebben az évben a harmadik pofont mérték már rájuk – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Harrach Péter.

 

A kormány legújabb ötlete hatására utcára kerülhetnek azok, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a támogatásra, hogy ne segélyből, hanem rendes munkából tudjanak megélni” – hangoztatta Harrach hozzátéve: jelenleg fél millióra tehető azoknak a megváltozott munkaképességűeknek a száma, akik munkára várnak, és ezeknek az embereknek is mindössze tíz százalékát tudják foglalkoztatni a célszervezetek.

Jövőre tízmilliárd forinttal kevesebb, azaz mindössze 52 milliárd jut a sérült emberek foglalkoztatásának támogatására, ami a 2003. évi szintnek felel meg, és ezzel az intézkedéssel mintegy 17 ezer ember munkahelye szűnhet meg – mutatott rá.

Az ellenzéki képviselő szerint a hazai alacsony foglalkoztatottság javításának és a szociális problémák kezelésének első számú eszköze a munka, ezért nagy szükség van az elsődleges munkaerőpiacon dolgozni képtelen, megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására, amit az úgynevezett célszervezetek és szociális foglalkoztatók oldanak meg.

„Támogatásukat jelentősen növelni kellene, a kormány ezzel szemben 10 milliárddal csökkenti a nekik szánt összeget” – vélekedett a politikus, aki elmondta a karácsony közeledtével különösen megdöbbentő a kormány ezen lépése.

A harmadik pofon

Soltész Miklós beszédében arra emlékeztetett: az idén ez lesz a harmadik pofon, amit a megváltozott munkaképességűek kapnak a szocialista kormánytól, amely után nem biztos, hogy fel tudnak állni. Ha a sérült emberek egyszer kikerülnek a munkahelyükről, akkor szinte lehetetlen újra munkát találniuk, és segélyekből lesznek kénytelenek megélni.

A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza a döntését, és akár az általános költségvetési tartalék terhére, de biztosítsa a sérült emberek foglalkoztatásának támogatásához szükséges összeget - mondta Soltész Miklós.

 

Forrás: gondola.hu

Vissza a kezdőlapra