2004. október 24. vasárnap 17:03

Sánta kutya

Hol a jólét?

 

Gyurcsány Ferenc a parlamentben melldöngető, magabiztos és lendületes mondatokkal bizonygatta, hogy Magyarországon nagy a jólét, és jobb az élet, mint korábban volt:

„(…), önökkel ellentétben a mi kormányzásunk első két évében a munkajövedelmek több mint 20 százalékkal, a nyugdíjak reálértéke több mint 15 százalékkal növekedett”.

(Gyurcsány Ferenc 2004-10-18 – Országgyűlés)

Két megjegyzés kívánkozik ide. (1) Surányi Györgynek az Orbán kormány politikájáról elítélően szóló cikke szerint ezt a „hibát” nem Medgyessyék, hanem az Orbán kormány követte el: „A reálkeresetek 2001-ben a nemzetgazdasági termelékenység növekedési ütemét nagyjából kétszeresen, 2002-ben már három-négyszeresen haladták meg - már az új kormány szeptemberi béremeléseit megelőzően is. Példa nélküli a két év alatt bekövetkező csaknem húszszázalékos, a termelékenységet többszörösen meghaladó reálkereset-emelkedés.”

(Surányi György a Népszabadságban http://www.nol.hu/cikk/92293/)

(2) Érdemes még felfigyelni arra, hogy az új miniszterelnök a Medgyessy kormányról mint a mi kormányunkról beszél. Joggal, hiszen maga is tagja volt. Ám ez esetben nem lehet szó a Gyurcsány kormányról, mint új kormányról. Amint már a MHL is megírta, nincs új kormány, csak mások ülnek a bakon.

Gyurcsány részéről nem véletlen elszólásról van szó. Más szófűzéssel – rutinos megtévesztőként – ismételgeti állításait:

„…számok, tények, intézkedések sorozata azt bizonyítja, hogy az elmúlt két évben korábban soha nem látott - bár nem kielégítő mértékű, de korábban soha nem látott - szociális fordulat volt Magyarországon”.

„Jobb az élet ma, mint 2001-ben, (…).”

„…soha és soha az elmúlt évtizedekben ilyen kormány, amelyik ennyit tett a munkásemberekért, ennyit tett az egészségügyben dolgozókért, ennyit tett a pedagógusokért, nem volt”.

 „Büszke vagyok rá. Büszke vagyok arra, hogy ennek az országnak olyan kormánya volt, aki nem beszélt a jólétről, hanem mert érte tenni”.

(Gyurcsány Ferenc, 2004-10-19, parlamenti vitanap)

 „A kormánypártok képviselői, a kormány tagjai, én magam személy szerint is büszkék vagyunk arra, amit az elmúlt két évben elértünk. Büszkék vagyunk arra, hogy Medgyessy Péter kormányának tagjai lehettünk. Azt gondoljuk, és ennek látjuk ezernyi jelét, hogy ma könnyebb az élet és nagyobb a jólét, mint pár évvel ezelőtt.„

„A kormány tudja, hogy mi a dolga, és ha úgy látja, hogy be kell avatkozni, akkor be fog avatkozni. De ma erős a gazdaság, stabil, és nagy a jólét.”

(Gyurcsány Ferenc az Országgyűlésben 2004-09-06)

Gyurcsány Ferenc mondatait a Központi Statisztikai Hivatal adatai egyértelműen cáfolják, hiszen a valóságban nyolc év óta idén először romlott az életszínvonal. Az emberek ráadásul nem a statisztikai hivatalt figyelik, hanem mindennapos tapasztalataik alapján alkotnak véleményt. Ez a véleményalkotás most egybe esik a statisztikusok számaival. Augusztusig a jövedelmek átlagosan 0,1 százalékkal kisebb mértékben emelkedtek, mint az időközben bekövetkezett pénzromlás, vagyis a fizetések vásárlóértéke csökkent. Ezt az átlagosan 0,1 százalékot nem éreznék meg nagyon az emberek. Az általános elégedetlenség oka az, ami az átlag mögött van. Az oktatásban és a szociális szférában dolgozók esetében közel négy százalékos, míg az egészségügyben dolgozók esetében 3,5 százalékos a reálbér-csökkenés.  Erről is árulkodnak a KSH adatai:

Ágazat

Nettó bérnövekedés

Reálbér-változás

Oktatás

3,3 %

- 3,8

Egészségügy

3,6 %

- 3,5

Szociális

3,4 %

- 3,7

Gyurcsány Ferenc a fenti egyik idézetben azt állította, hogy kormányzásuk alatt 20 százalékkal nőtt a munkajövedelem. Máskor mást mondott:

„Lili szüleinek a keresete a vásárlóértéket tekintve - azaz az áremelkedést is figyelembe véve - ebben a két évben 34 százalékkal növekedett”.

(Gyurcsány Ferenc 2004-10-19 – parlamenti felszólalás)

Ez a kijelentése sem felel meg a valóságnak.  Mint ahogy az sem, hogy a szocialista kormánynak köszönhető a 24 százalékos reálbér-emelkedés. Amikor szocialista képviselők erre hivatkoznak, akkor más tollával ékeskednek. 2002-ben a reálbérek 13,6 százalékkal emelkedtek. Ebből azonban 11,8 százalék az Orbán-kormány intézkedéseinek köszönhető.  A szocialista kormány csak 1,8 százalékkal emelte a bérek vásárlóértékét. Idén pedig, az év első nyolc hónapjában már csökkenttette azt.  

Nézzük, mit ért el a szocialista kormány:

·         nyolc év után tavaly emelkedett az infláció,

·         hat év után, 2003-ban először emelkedett a munkanélküliség,

·         az államadósság mértéke drasztikus mértékben emelkedett,

·         a költségvetési hiány drasztikus mértékű. 

 És most itt az újabb rekord:

A szocialista kormány elérte, hogy nyolc év után először idén romlott az életszínvonal. Erre 1996 óta nem volt példa!

Az életszínvonal romlását nem csupán a reálbérek-csökkenése mutatja, hanem a KSH más adatai is:

Joggal kérdezzük tehát Gyurcsány Ferenctől: 

Hol a jólét, amiről a miniszterelnök beszél? A szociális fordulat bekövetkezett, de épp ellenkező irányban. Maga Lévai Katalin, volt Medgyessy miniszter, fogalmazott úgy, hogy: „a szegények egyre szegényebbek, a gazdagok pedig egyre gazdagabbak lettek”. (forrás: 2004-10-17 – RTL Klub Híradó)

Vajon bocsánatot kér –e Gyurcsány Ferenc a választóktól azért, mert nem mondott igazat?  Miért tenné? Nem szokása igazat mondani.

Surján László

vissza Vissza a kezdőlapra