2004. december 01. szerda 00:03
Surján Lászlónak a közelmúltban megjelent írása
A hét részből álló cikk majd egybefüggően is olvasható lesz az "Olvasnivaló" rovatunkban.
Surján László:
Család és egészség (6)
A baj oka
Láttuk, hogy a hatvanas élvekben a magyarországi halálozási arányok jobbak voltak, mint a vezető nyugati országokban (1.ábra) Mi történt azóta? Az erős romlás a Kádár korszak öröksége. Az egészségi állapot a legjelentősebben a hetvenes-nyolcvanas években romlott. 1993-ban kezdődött némi javulás, de még nincs garancia arra, hogy végleg megfordult volna a trend. A 40-45 éves férfiak közül 1970-ben még egyharmad annyian haltak meg, mint 1989-ben. A bajt azonban nem lehet konkrétan Kádár személyéhez kötni: hasonló jelenség lépett fel a többi, „szocialistának” nevezett országban: Romániában, Csehországban, Lengyelországban. Kétes dicsőség: Közép-Európában nálunk a legsúlyosabb a helyzet.
Színezi a képet, hogy ha valaki nálunk eléri a 60. évét, már európai összehasonlításban sem rosszak az életkilátásai. Ha az egészségügyi ellátás lenne a fő felelős, akkor ez nem így lenne. Az a szolgálat, amely a hatvan év felettieket el tudja látni, szakmai szempontból a fiatalabbakat is meggyógyítaná.
1970-ben a magyar halálozási statisztikákban nem volt különbség a segédmunkások és a diplomások között. Hol és milyen társadalmi csoportban történt az igazi rosszabbodás? A képzetlen segédmunkás családokban, földrajzi eloszlás szerint pedig: az Alföldön, majd az északkeleti régióban, Borsodban, Szabolcs-Szatmárban. Ma Szabolcs-Szatmárban és Borsodban négy évvel korábban halnak meg az emberek, mint Vasban vagy Győr-, Moson-, Sopron megyében. 1970-ben az osztrákok nálunk fiatalabban haltak meg, ma a legjobb helyzetben lévő magyar, a vasi ember mintegy 5 évvel korábban hal meg, mint egy osztrák. Hasonló eredményt találtak litván-svéd összehasonlító vizsgálatokban is. 1970-ben a svéd és a litván halálozási arányok nem különböztek egymástól. Ma egy középkorú litván férfi négyszer olyan valószínűséggel hal meg szívinfarktusban, mint egy svéd. A hagyományos kockázati tényezőkben nincs különbség: a litvánok nem dohányoznak többet, sőt a koleszterinszintjük alacsonyabb a svédekénél. Lényeges különbség a két férfipopuláció között, hogy a litvánok sokkal depressziósabbak. A depresszióban szenvedő ember úgy érzi, hogy nem tud megbirkózni a helyzetével, hogy lemaradt, hogy értéktelen lett. A másik legfőbb tényező az úgynevezett vitális kimerültség. Ez azt jelenti, hogy az ember állandóan kimerült, fáradt, reggel fáradtan ébred, alvászavarai vannak, türelmetlen. Ez a krónikus stresszállapot. A magyarok többsége is ilyen helyzetben van. (Az időszakos stressz egyébként „az élet sója”, testileg is, lelkileg is személyiség fejlesztő. Ám ha állandósul, akkor szervezete súlyosan károsodik és a halálozási kockázat nő.) A litván férfiak sokkal inkább magukra hagyottak, izoláltak; úgy érzik, hogy nem számíthatnak másokra. Ez az a helyzet, amelyen a házastárs illetve a megbízható barát jelenléte segíthet. Hogy a depressziós állapot nagyon súlyos veszélyeztető tényező lehet éppen a fiatal férfiak esetében, erre ma már nagyon sok vizsgálati eredmény utal. Súlyosabb depressziós állapot esetén négyszeresére, enyhébb esetében kétszeresére nő a szívinfarktus valószínűsége.
A
német bombázások idején Angliában a lakosság egészségi állapota hirtelen
jelentősen javult. A német támadások összekovácsolták az angol társadalmat, a
közös ellenség közelebb hozta egymáshoz az embereket. Ez volt a helyzet
Magyarországon is. Ezt a közösségi élményt adta meg nekünk 1956 is. (Ezért
lett az a néhány nap személyes életem talán legboldogabb időszaka. Mikor
lehetett Budapesten mosolygós, egymást önzetlenül segítő emberek tömegével
találkozni?) 1956 után - még 1970-ben is - az ország népességének zöme
egységes volt, szolidáris volt egymással és együtt állt szembe – legalább
lélekben - a megszállókkal, a ránk erőltetett rendszerrel. Ugyanakkor anyagiak
tekintetében épp olyan alacsony szinten élt az értelmiségi, mint a
segédmunkás. Nem érzékelte senki, hogy lemarad másokhoz képest. Ezen
változtatott a kádári „konszolidáció”. Új lehetőségek nyíltak: Kft-ket,
gazdasági társaságokat alapítottak, ennek következtében megindult a társadalom
kettészakadása. Egyesek úgy érezték, hogy lemaradnak, hogy a másik közel van a
tűzhöz és azért sikeres. Aki "közel volt a tűzhöz", kihasználta a lehetőséget
és a teljes kimerülésig hajszolta magát. Összehasonlítási alapul ők nem a
körülöttük élőket, hanem a nyugati turista utakon látott életlehetőséget
választották, tehát szintén elégedetlenek voltak[26].
Úgy tűnik, hogy a társadalom kettészakadása az egészségi állapot romlásának
egyik fő oka. A fejlődő országokban a GDP-vel arányosan nő, javul az emberek
egészsége. Ezekben az országokban alapvető közegészségügyi gondokat kell
megoldani, és a gazdasági fejlődés megteremti ezek forrását. A fejlettebb
országokban a belső jövedelemkülönbségekkel áll szoros arányban a halálozás és
nem az abszolút GDP-vel.
[26]
Egy korabeli költő a barátjához: „Nem voltál a múlt héten Bécsben a
feleségeddel?” „De igen.” „Akkor mégis téged láttalak. Viszonylag messze
voltatok, de nem mentem oda hozzátok, mert valahogy nem lógtatok ki a
környezetből, ahogy a magyarok szoktak.”
A társadalom kettészakadása anómiához vezet
A szétszakadó társadalmakban a depresszió hátterében elsősorban az anómia áll. Az anómia fogalmának nincs megfelelő magyar kifejezése, ezért körül kell írnunk. Az anómia: ellenségesség, a „legbiztosabb nem bízni senkiben” gondolkodás. Indok: az emberek általában aljasak, önzőek, csak ki akarják használni a másikat. Az anómiás felfogás szerint az ember csak azért nem követ el bűncselekményt, mert fél a leleplezéstől. Az anómiás jelenségek a depresszió igazi háttértényezői. A társadalom izolált egyénekre, individuumokra szakad, az egyén nem érzi úgy, hogy számíthat másokra, hogy beletartozna egy közösségbe. Ez az igazi egészségkárosító tényező, és éppen a fiatal férfiak esetében vezethet igen súlyos következményekhez. Van egy érdekes bizonyíték arra, hogy az anómiához kapcsolódó jelenségek nem genetikusan meghatározottak, hanem közösségi jellegűek, életmóddal kapcsolatosak. A japánoknál körülbelül tízszer ritkább az infarktus, mint Nyugat-Európában és Amerikában. Ám a Kaliforniában élő japánok között, ha amerikanizálódtak, és nem kapcsolódtak a hely japán közösséghez, ugyanolyanok a halálozási arányok, mint az amerikaiaknál. Akinek japán identitása van és Amerikában is a japán közösséghez kapcsolódott, 45 év alatt ötször ritkábban kapott infarktust. Igen komoly védő hatása van a közösséghez tartozásnak. (Ez sok kisegyház, szekta sikerének titka is.)
Az
anómia jelensége azonban bonyolultabb annál, mintsem, hogy közösség-hiány
betegségnek nevezzük. Közvélemény-kutatók, szociálpszichológusok,
szociológusok az anómia fogalmát használják annak leírására, amikor a
társadalom nagyobb csoportjai nem tartják megfelelőnek a társadalmilag
elfogadott szabályokat és normákat. Az emberek úgy találják, hogy mindennapi
létük biztonsága a szokásos magatartási szabályokat követve ellehetetlenül,
és a normák nem segítenek a kívánatos célok eléréséhez. A társadalmi csoportok
ilyen értelemben vett anómiája összefügg a társadalmi patológia legkülönbözőbb
jelzőszámaival az öngyilkossági mutatóktól az egészségi állapoton keresztül a
mentálhigiéné, a társadalmi bizalom és optimizmus állapotáig[27].
[27]
http://www.gallup.hu/Gallup/self/polls/magyarnemzet/19980414.htm
Míg a hetvenes, nyolcvanas évek nálunk a társadalom szétesésének kora, más, korábban igen rossz mutatókkal rendelkező országban a felemelkedésé. Ez arra utal, hogy van kiút. Az egészségi mutatók tekintetében például a finnek harminc éve még rosszabbul álltak, mint mi most. A finnek megindították a maguk egészségőrző programját, amelyben a megelőzést közös üggyé tették. Húsz év alatt sikerült megfordítaniuk a folyamatot, ma kifejezetten jó életkilátásaik vannak.
Hogy
a mi helyzetünk sem reménytelen világosan kitűnik többek között a halandóság
alakulásának alapos elemzéséből. A 3. ábra világosan mutatta, hogy 1993 volt a
legrosszabb év, azóta előbb kisebb, olykor romlással tarkított javulás volt,
majd ezt 2000-ben és 2002-ben egy jelentős javulás követte. Az elmúlt tíz
évben a férfiak várható élettartama 3,6 évvel megnőtt. Ezen és más ugyancsak
biztató adatok alapján Józan Péter egyenesen úgy fogalmaz: „Magyarországon
megszűnt a krónikus epidemiológiai válság és az ország – a halálozási
viszonyokat tekintve - megkezdte a felzárkózást az Európai Unió átlagához...
megalapozottan állítani, hogy a kedvező változás lényegében a rendszerváltozás
eredménye.” Ugyanakkor a szerző azt is kimondja, hogy a felzárkózás még sok
időt vesz igénybe[28].
[28]
Józan Péter: Fordulat a halandóságban és az életkilátásokban, epidemiológiai
korszakváltás Magyarországon? Orv.Hetil. 144: 451-460 (2003).
Melyek lennének tehát a legfontosabb feladatok, hogy az ember pusztító folyamatokat vissza tudjuk fordítani? Elsősorban meg kell állítani a társadalom kettészakadását. Ne érezzék sokan úgy, hogy a társadalom nem törődik velük. Senki ne legyen magára hagyva egy ellenséges világban.
(folytatjuk)
