2004. november 09. kedd 20:24

 

Az állami tulajdonhoz ragaszkodik a Volán-szakszervezetek

 

  Nem nyugtatja meg őket Gyurcsány

 

 

Törvényi garanciát követel két ágazati szakszervezet arra vonatkozóan, hogy a Volán társaságok állami tulajdonban maradnak. Magyarországon szociálpolitikai kérdés a tömegközlekedés, amire a kevésbé tehetősek szorulnak rá – hangsúlyozzák az érdekvédők.

A huszonnégy Volán társaság dolgozóinak mintegy huszonöt százalékát tömörítő két szakszervezetet, az Autóbusz-közlekedésben Dolgozók Unióját és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségét nem nyugtatta meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Parlamentben tett bejelentése, miszerint két évig biztosan nem kerül sor a cégek privatizációjára. Az érdekképviseletek vezetői bejelentették, törvényi garanciát várnak arra vonatkozóan, hogy a Volán társaságok állami tulajdonban maradnak.

A privatizáció nem elsősorban a volános munkavállalókat, hanem a lakosságot és a szolgáltatás ellátását veszélyeztetné – vélik az érdekvédők. Hangsúlyozták, a tömegközlekedés Magyarországon szociálpolitikai kérdés, hiszen azt elsősorban a kevésbé tehetősek veszik igénybe, illetve szorulnak rá. Magánosítás esetén a társaságokat nyilván profitorientált cégek vennék meg, ami a kevésbé nyereséges járatok megszüntetését, az árak emelkedését jelentené, noha az utazóközönség nagy része már most is nehezen fizeti meg a tarifákat. A Volán-társaságokhoz tartozó ingatlanok és infrastruktúra hatalmas vagyont képez, amelyeket különféle indokokkal értékesíteni lehetne a privatizációt követően – tették hozzá.

Mivel a követelés egybeesik a legnagyobb ellenzéki párt álláspontjával, a szakszervezetek már felvették a kapcsolatot a Fidesz szakpolitikusaival, de más pártok, valamint a lakosság támogatására is számítanak, a közeljövőben pedig az ágazat legnagyobb érdekképviseletével, a Közúti Közlekedési Szakszervezettel folytatnak tárgyalásokat. A két szakszervezet szükség esetén akár sztrájkon túli eszközöket is kész alkalmazni. A Volán-társaságok privatizációja eredetileg 2005-ös határidővel szerepelt az ÁPV Rt. terveiben.

 

MTI

 

Vissza a kezdőlapra