2005. március 18. péntek 21:04

 

Visszautasított kitüntetés

Erdélyi Géza: Ha a kitüntetést elfogadom, az megtévesztené a híveinket

Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke nem vette át a magyar nemzeti ünnep alkalmából neki odaítélt Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Az MTI pozsonyi irodájának megkeresésére a püspök telefonon nyilatkozva szerdán indokolta döntésének indítékait.

A püspök hangsúlyozta: „Jólesett, amikor néhány nappal a nemzeti ünnep előtt  tudomásomra jutott, hogy ilyen megtisztelő állami díjra jelöltek, hiszen a Magyar Köztársaság mindenkori miniszterelnöke által jóváhagyott és a köztársasági elnök kezéből átveendő kitüntetés nem egy párt, nem is valamilyen politikai eszmerendszer megbecsülését, hanem a magyar államot alkotó magyar nemzet, ha úgy tetszik a nép megbecsülését jelképezi. Ezzel tehát nincs, nem is volt semmi gondom, hiszen nyilvánvalóan nincs ember, akinek ez ne esne jól, de a Miniszterelnöki Hivatallal ennek ellenére becsülettel közölnöm kellett: nagyon sajnálom, de én ezt a kitüntetést nem tudom elfogadni.”

Erdélyi Géza ezt azzal indokolta, hogy azért nem, mert december ötödike, a kettős állampolgárság kérdését népszavazással vizsgálni hivatott nap és annak emléke még nagyon közeli. Az emberek megjegyezték a történteket, s ha ezek után a kitüntetést elfogadom, nyilván elfordultak volna tőlem.

A püspök feltette a kérdést, hogy ugyan ki az, aki megengedhetné magának, hogy a saját hiúsága miatt ennek okán magára maradjon? Megjegyezte, hogy egyháza vezetőinek képviselőivel az elmúlt három évben Budapest legmagasabb állami hivatalai nem keresték a kapcsolatot, így nem is találkoztak. „Kivéve a köztársasági elnök urat, aki minden adventkor becsülettel meghív minket  és az Egyházi Kapcsolatok Hivatalát. Ez idő alatt sem Medgyessy Péter, sem Gyurcsány Ferenc ezt a lépést nem tette meg felénk.”

– Úgy éreztem, hogy ha a kitüntetést elfogadom, az megtévesztené a híveinket. Mindamellett, hogy őszintén nagyra értékelem a gesztust, azt kell mondanom, hogy sem a becsületem, sem a körülöttünk kialakult helyzet nem engedi meg, hogy a kitüntetést elfogadjam – fogalmazott Erdélyi Géza, aki egyszersmind azt is jelezte, hogy döntését megelőzően többekkel, így egyháza zsinati tanácsával is konzultált, és úgy ítélték meg, hogy legyen bármennyire is megtisztelő ez az érdemrend, annak elfogadását bárki úgy értelmezhette volna: mégsem olyan rossz a helyzet, ha Erdélyi Géza átveszi a kitüntetést. Ezért nem vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét.

forrás: Magyar Szó
Vajdaság.

Vissza a kezdőlapra