2005. február 02. szerda 23:21

 

Farkas Árpád nem fogadja el a Magyar Köztársaság kitüntetését

 

A háromszéki költő levelet írt Mádl Ferenc államfőnek - Farkas Árpád költőt, műfordítót a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjében részesítette Mádl Ferenc államelnök. Farkas Árpád nem veszi át a magas rangú kitüntetést.

 

 A háromszéki költő Mádl Ferenc magyar államelnöknek írt levelében kifejti, a hír hallatán lelkesedése csak addig tartott, amíg felkereste e kitüntetés honlapját, amelyben rögzítve van, hogy "a Magyar Köztársasági Érdemrendet a miniszterelnöknek a kormány hozzájárulásával tett előterjesztésére adományozza a köztársasági elnök". Farkas Árpád leszögezi, bár ismeri Mádl Ferenc affinitását a magyar nemzet határmódosítás nélküli egyesítése iránt, és álláspontját a népszavazás ügyében, mégsem tekinthet el a magyar kormány szerepétől e kitüntetés odaítélésében. Farkas Árpád indoklásában leszögezi: "E kormány a kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtti kampányában megvádolta a határon túli magyar nemzeti közösségeket Magyarország és állampolgárai kifosztásának szándékával. E kormány, pontosabban annak fője ellenünk hangolt kampányának számunkra oly szomorú sikere után támogatásáról biztosított, és egyben biztatott bennünket kettős identitásunk megőrzésére és fejlesztésére." A levél aláírója közli az államfővel, hogy másfélmilliónyi sorstársával együtt több mint 50 éve küzdelemre kényszerült a nemzeti önazonosság megőrzéséért, ezért megfogalmazása szerint: 2004. december 5-e után nevetségesnek érzi egy kitüntetés örvén kiemelkedni sorstársai közül. Farkas Árpád megjegyzi, hogy december 5-e előtt talán nem kényszerült volna e magas kitüntetés elhárítására. A háromszéki költő elnézést kérve Mádl Ferenc államfőtől végezetül kijelenti, a magyar államelnök sepsiszentgyörgyi, nemzeti sorskérdéseink iránt érdeklődő látogatása alkalmából futólagos kézszorítása is többet jelent számára minden, e jelenlegi kormány által javasolt és érintett érdemrendnél.

(NZS)

 

Forrás: http://www.geocities.com/gobevilag/harch0502.htm#hir020103

.

vissza Vissza a kezdőlapra