2005. február 01. kedd 21:50
Versnyi Hazám
versgyűjtemény
A költőről már szóltunk rovatunkban. Most csak annyit teszünk hozzá: kíváncsian várjuk, hogy a József Attila Év során ez a neki ajánlott vers vajon felbukkan-e a tisztelet és emlékezés antológiáiban...?
Fáy Ferenc:
Külváros
József Attila emlékének
Kiülünk esténként a ház elé
s a féltenyérnyi-kert leheletével
szédítgetjük kopár-szép életünk;
s virágcserépbe ültetett mezők
borulnak ránk a kormos, távol éggel.
Csupasz mellünkön legurul a nyár
harmatfehér, nehéz szomorúsága.
A traktor-gyár kéményén száll a füst:
egünkön nyíló satnya csillagok
szelekkel hajló, vézna, barna szára.
És várunk, mint a drót-közé-szorult
- a láthatatlan fegyverek közt, némán.
Esti zsoltárként szánkon felböfög
az ócska sör… és ülünk, mint a légy,
karéjnyi sorsunk morzsás maradékán.
Foltos az ég! Izzadt és rossz szagú!
Kilóg alóla Isten barna lába.
És száll a füst és repül a korom…
nincs itt virág és nem fon szalagot
az esti szél a lányaink hajába.
*
Felborzolt szőrű csillagok
éles-fogú szájukban visznek,
Nem futnak utánam papok
s nincs gondja rám az Isteneknek.
Hittem az emberben. S ki hisz
elveszti hitét önmagába’
nincs széke és nincs asztala
s bolhák hátán ugrál az ágya.
Hittem az Istenben. Nagyon
szerettem volna, hogy megértsen.
Szenvedtem, - vártam, hogy segít,
s Ő énrám várt, hogy én segítsem.
Bíztam anyámban. Becsapott.
Hogy súlyomtól erős lett karja,
térdére vette a halált
s a porban itt hagyott magamra.
Pártok, halottak és hitek
közül azért, vállig kilátszom…
S akad még Isten, én tudom,
hogy mindezekért majd megbocsásson.
