2005. március 08. kedd 14:21

 

Bocsánatkérés a III/III-as listán feltüntetett püspök részéről

 

nyílt levél

 

Nem vettem komolyan azt a listát, amelyet névtelen tettes, felelősségvállalás nélkül jelenttetett meg úgy, hogy senki sem tudja eredetét. (Az Antall Józsefnél levő listát, egyik barátom többször is látta. Több mindent meg is beszéltek belőle, de pl. az én nevem szerinte nem szerepelt közte.) Így kezdődik Gyulay Endre Szeged-csanádi megyés püspök nyílt levele, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk.

Eredetileg akkor gondoltam jelzést adni, amikor majd – ha lesz ilyen – a tisztázott, hivatalos lista az igazi és a manipulált részek, megjelennek.

Végül is az MTV adásában, az SZDSZ nevében elhangzott két megszólalás hallatára döntöttem el, hogy eltérek eredeti tervemtől, és megfogadom a lelkész úr tanácsát, amiben a lelkünkre kötötte, hogy valljunk be mindent, és kérjünk bocsánatot. Megpróbálok szót fogadni, és felszólításának eleget tenni.

Bocsánatot kérek azoktól, akik ki akartak utasítani újmisés koromban beosztott helyemről, mert csak három hónapra kaptam meg a letelepedési engedélyt, ami épp vasárnap járt le, de megengedték, hogy a hétfői postaérkezésig maradhassak. Hétfőn összecsomagolva vártam, hogy kivezetnek, de reggel 9-kor megjött a végleges letelepedési engedélyem. Milyen kellemetlenséget okozhattam nekik. 

Bocsánatot kérek a röszkei tanácselnöktől, aki kénytelen volt rendelettel előírni, hogy a plébánia udvarán levő hintát le kell bontani, mert oda gyerekek járnak be. Így kénytelen voltam annak a húsznéhány gyereknek másik helyet találni, hogy játszhassanak 

Bocsánatot kell kérnem, az ÁEH emberétől, akinek szavára nem vállaltam egy nagyobb plébánia vezetését, mondván, hogy a helyezés a püspök dolga, pedig csak a békemozgalom aktív tagjává kellett volna lennem. 

Bocsánatot kell kérnem a békéscsabai rendőröktől, akik kénytelenek voltak beidézni bűnügyben, mert a zsinati dokumentumokat gépeltem, és papoknak továbbadtam. Mivel összeszedtem, és kívánságuk szerint leadtam hozzájuk, így a megígért börtönt nem kellett hosszabban meglátogatnom. 

Bocsánatot kell kérnem utólag a mezőhegyesi tanácselnöktől, mert kénytelen volt behívni irodájába, köszönésemet sem fogadva, és letolni, mert engedéllyel hitoktatni akartam. 

Bocsánatot kell kérnem attól az egyéntől, aki sűrűn gépelt négyoldalas beadványában közölte megbízóival ötünk beszélgetését. Mennyi fáradságba kerülhetett ennek a titkos lehallgatásnak a megszervezése, leírása és beadása. Szegény nem is tudta pontosan teljesíteni, mert beadványában szerepel, hogy: „itt halkan beszéltek és itt tudom folytatni”.

Az ottani, akkori cukorgyár igazgatójától is bocsánatot kérek, hiszen amikor megkérdezte, hogy a gyárból hány hittanosom van, csak négyről számolhattam be, intett a kezével, akkor nem csinálok semmit, ugyanis a gyerekek ott dolgozó szüleit meg kellett volna fenyegetnie, hogy: „vagy hittan, vagy munka”. 

Bocsánatot kell kérnem az egyik majori iskolavezetőtől, aki nem engedett be hitoktatni az iskolaterembe, és az iskola kerítése mellett az árokparton mégis tanítottam. 

Bocsánatot kell kérnem akkori püspökömtől, aki a búcsúnkon misézett, és utána elhelyezett, mert 25 ministráns volt, és az egyik – szabadlábon lévő – jezsuita prédikált. Elöljáróm akkor így fogalmazott: „Tudod fiam, van, amit az ember vasárnap még nem tud, kedden meg aláír.” 

Bocsánatot kell kérnem a szegedi rendőrparancsnoktól, aki két napon át 8-8 órás írásbeli feladattal látott el a rendőrségen, és „sajnos” nem volt megelégedve beadványommal. 

Bocsánatot kell kérnem az egyik balatoni tanácselnöktől, akinek területén nyaranta három-négy lelkigyakorlatot tartottam, így illegális gyülekezést hajtottam végre, s neki nem jelentettem be.

Bocsánatot kell kérnem azoktól, akiknek meg kellett lesniük, hogy mikor vagyok távol lakásomtól, hogy akkor végezzék el az előírt házkutatást nálam. Mennyi fáradságukba került így készenlétben állni és kivárni az alkalmas időt. Pedig ha otthonlétem idején jöttek volna, még egy kávét is adhattam volna nekik. 

Bocsánatot kell kérnem a kőszegi határőröktől, akik csomagomban találtak egy Mindszentyről szóló könyvet. Büntetésül, nagy jegyzőkönyvezés közepette kaptam eltiltást a következő kilépésektől. De bocsánatot kell kérnem az akkori külügyminisztertől is, akitől kértem, hogy járjon közben értem, mert nehezen tudom megmagyarázni annak a francia pap barátomnak, akivel együtt szerepeltünk szülővárosunkban az akkori KALOT előadáson, hogy egy könyv miatt nem mehetek ki három év után sem. Válasza az volt: vétkem akkora, hogy segíteni nem tud. 

Sajnálom, hogy gondot jelentettem a Lendvai utcai egyik h. államtitkárnak, aki kb. fél óráig próbálta vétkeimet fejemre olvasni, sőt, még anyagi gondot is okozhattam, mert kifizették útiköltségemet is. 

Bocsánatot kérek attól a biztonságis tiszttől, aki püspökké kinevezésem előtt többször is meglátogatott, hosszú utat megtéve, hogy be tudjon számolni „nézeteimről”. Bár mindenben azt mondtam, amit gondoltam, és ezt nem szépítettem, mégis olyan véleményt adhatott rólam, hogy az ÁEH is belenyugodott, hogy Róma kinevezzen. Kinevezésem előtti utolsó találkozásunkkor főnöke kérését továbbította, hogy a szokásos nyilatkozatot tegyem meg és írjam alá, (t.i.) hogy ha az állam elleni összeesküvésről tudomást szerzek, jelentem. (Ez egyébként akkor törvény volt.) 

Sajnálom, és bocsánatot kérek tőle, mert kénytelen volt még párszor felkeresnie, mert főnökei „letolását” át kellett adnia. De itt egyben bocsánatot kell kérnem Miklós Imrétől is, akinek szentelésem napján nyilvánosan mondtam, hogy a Lékai-féle kislépéseket meg kell gyorsítani. Szegény, Egerben, a Seregély érsek szentelése utáni fogadáson, ez ügyben nyilvánosan maga is kioktatott. A másik „letolás” pedig 1988-ban , szentelésem évfordulóján megjelent cikkem, a „Szent Sebestyén”-cikk megírása miatt volt, amelyben kifejtettem: ha azt akarják, hogy itt éljünk és dolgozzunk, mi minden intézkedés kell ahhoz, hogy a vallásszabadság megoldott legyen. Pl.: szerzetesházak visszaadása, szabad hitoktatás, iskoláink visszaadása stb.

Nem tudok viszont bocsánatot kérni azoktól, akikről a közvélemény szerint, mint III/III-asnak megfigyelnem és beszámolnom kellett volna. Ilyen személy vagy személyek ugyanis nem voltak, így ártani sem tudtam neki vagy nekik. Ilyen kérés felém nem hangzott el, ilyen kívánságot velem nem közölt senki sem. Ilyen jelentést, ilyen írást sohasem adtam be. Ha volna ilyen, tiszta szívvel kijelentem: az hamisítvány. 

Remélem, a lista nyilvánosságra hozója, és annak értelmi szerzője is, a törvényeket semmibevevő magatartása miatt, a személyiségi jogok lábbaltiprása miatt, a kellő büntetést megkapja, bármilyen tisztségben legyen is. Így tudtam a lelkész úr kívánságának eleget téve feltárulkozásomat és bocsánatkérésemet teljesíteni. 

Szeged 2005. március 6. 

Gyulay Endre Szeged-csanádi megyés püspök,
az állítólagos III/III-as lista egyik megnevezettje

.

Vissza a kezdőlapra