2005. március 18. péntek 22:17

 

Magyar Képviselők Fóruma Brüsszelben

 

Március 16-án az esti órákban megtartotta alakuló ülését Brüsszelben a Magyar Európai Parlamenti Képviselők Fóruma. Az ülésen Szájer József, a Magyar Néppárti Delegáció vezetője elnökölt.

A képviselők megegyeztek abban, hogy a Fórum rugalmas módon, az Európai Parlament napirendjéhez igazodva végzi munkáját. A négy parlamenti párt delegációjának vezetői havonta egyszer, zárt körben üléseznek.

Megállapították, hogy a gyakorlati együttműködés szintere a parlamenti bizottsági munka. A Fórum teljes létszámmal legalább negyedévente tart ülést. Az elnöki feladatokat a pártok delegációvezetői felváltva látják el.

Az első ülésen a huszonnégy képviselő egységes álláspontot foglalt el Horvátország tagfelvétele ügyében. Felháborodásukat fejezték ki, hogy - méltánytalan módon - nem indultak meg a tárgyalások a szomszédos országgal. A magyar európai parlamenti képviselők fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy egy ország sorsát nem lehet egyetlen ember helyzetétől függővé tenni. Horvátország nem lehet "Gotovina áldozata". Meggyőződésük, hogy az Európai Unió tekintélye döntően a következetes, átlátható, szavahihető politikától függ. A Horvátországgal folytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdésének elhalasztása rendkívül rossz üzenet nemcsak Horvátország lakossága, hanem az Európai Unió összes polgára számára.

A következő ülésen a 2007 - 2013 költségvetés irányelveivel foglalkozó, úgynevezett Böge jelentést vitatják meg.

A Fórum következő üléséig az elnökségi feladatokat a Magyar Szocialista Párt Delegációjának vezetője, Tabajdi Csaba látja el.

.

Vissza a kezdőlapra