2005. március 06. vasárnap 16:27

 

Nemet vetett, vihart aratott

 

x

Tüntetők akadályozták meg szombaton Eörsi Mátyást Kolozsváron abban, hogy megtartsa előadását a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE). Az SZDSZ országgyűlési képviselője szombaton délután Kolozsvár és a tágabb régió perspektívái az Európai Unióban címmel akart előadást tartani az EMTE központi székhelyén, ám mintegy húsz-harminc személy elállta az útját a terem bejárata előtt.

Így kezdődik az Index tudósítása. A képen, amely csak illusztráció, Eörsi Mátyás magyaráz, mégpedig épp az eutanáziáról fejti ki a a véleményét az Európa Tanácsban. Most is magyarázni, magyarázkodni akart, de nem ját sikerrel. 

A tiltakozókat a magyar politikus mellett a vendéglátó Eckstein-Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátora, a szövetség platformjaként működő Szabadelvű Kör elnöke próbálta jobb belátásra bírni, sikertelenül - folytatódik az Index beszámolója.

Az SzDSz-es képviselő megpróbálta erőszakkal áttörni a fiatalok sorfalát, de próbálkozása sikertelen maradt. A sorfalban állók nem válaszoltak tettlegességgel. Viszont határozottan kimondták a véleményüket: "Most érzi, hogy mit jelentett számunkra december 5-e?!", "Menjen a Terror házába Bauer mellé a falra, oda való!", mondták Eörsinek. Több mint negyedórás próbálkozás után Eckstein Péter bejelentette, hogy az előadást a Baritiu utcai szenátori irodában tartják meg.

A helyszínen osztogatott egyik szórólap szerint Eörsi Mátyás nemcsak tetteivel, de nyilatkozataiban is megtagadta a magyar nemzetet", s Eörsi Mátyás még Funarnál is több kárt okozott a kolozsvári magyarságnak". Egy másik szórólap Bocskai István erdélyi fejedelem végrendeletét idézte, amelyben az egykori uralkodó arra kérte az erdélyieket, hogy ne szakadjanak el Magyarországtól, a magyarországiakat pedig arra, hogy ne taszítsák el az erdélyieket. Lentebb a szórólapok teljes szövege olvasható.

Eörsi Mátyás az incidenssel kapcsolatban az MTI kolozsvári munkatársának nyilatkozva elmondta: "Sajnálom, visszajövök máskor is, szívesen beszélek arról, amit gondolok azokkal is, akik nem értenek egyet velem  -  Olyan Kárpát-medencét szeretnék, ahol az egyet nem értők is odafigyelnek egymás érveire. Erre néha van lehetőség, most, Kolozsváron nem volt" - jelentette ki. Ezek szépen hangzó szavak, csak nem veszik figyelembe azt a lehetőséget, hogy valaki, valamely cselekedete után nem tekintenek vitaképesnek.

Szelle György

  
1. szórólap
 
    Kedves érdeklődő!
   Eörsi Mátyás, a keresztényellenes SZDSZ párt képviselője, a nemzetünk ellensége, akit nem lehet vitaképes ellenféllé előreléptetni. Ezért tisztelettel kérem, gondolja meg, hogy részt vesz-e az előadóestjén, és jelenlétével, érdeklődésével legitimálja ennek a magyarellenes politikusnak a mondanivalóját.
    Eörsi Mátyás nemcsak tevékenységével és tetteivel, de nyilatkozataiban is megtagadta a magyar nemzetet. Például az Országgyűlésben, 2003. június 6-án mondta:
    "Szóval, úgy gondolom, hogy az egységes magyar nemzet egy nagyon szép kifejezés, de igazából hamis, nem hiszem, hogy igaz. Tehát ha ez marad ki a törvényből, akkor azt hiszem, hogy csak egyfajta igazságot fejez ki."
    A parlamentben és azon kívül nem csak vehemensen ellenezte az elszakított magyarok magyar állampolgárságának visszaadását, hanem még a státusztörvény ellen is szavazott és érvelt annak elfogadásakor.
    Székelyföld területi autonómiájával kapcsolatban nyilatkozta:
"Adnánk mi területi autonómiát az itt élő kínai textilkereskedőknek?" (168 Óra, 2004/38.)
    Amikor az Európa Tanács közgyűlésén a Székely Nemzeti tanács hatósági zaklatásai kerültek szóba, akkor az Iliescu-rendszer védelmére kelt, azzal érvelve, hogy az SZNT provokálja a román hatóságokat.
    Eörsi Mátyás még Funarnál is több kárt okozott a kolozsvári magyarságnak, mostani ittléte is provokáció, ne hallgassuk meg!
    Tisztelettel,
    Juhász Péter
    kolozsvári magyar
 
 
2. szórólap
 

„Meghagyom, szeretettel intvén mind az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák őket atyafiaiknak, vérüknek.”

Bocskai István végrendelete

 

Gyalázat, hogy olyan ember tartson előadást Bocskai szülőházában, aki december 5-én is a fejedelem végrendelete ellen cselekedett, és akit az erdélyi református püspök sem engedett be a kollégium dísztermébe!

 Ha Téged is bánt, tégy ellene!



 

 

K

vissza Vissza a kezdőlapra