2005. január 31. hétfő 17:46

 

Februári árváltozások

 

 

Holnaptól a lakossági fogyasztók kicsit több mint felének a tervezett inflációnak megfelelően 4,3 százalékkal kell többet fizetnie a villamos energiáért, az éjszakai áram ára pedig 9,8 százalékkal emelkedik. Az újonnan bevezetendő tömbtarifa-rendszerben évi 1320 kilowattóra fogyasztásig kedvezményesen emelt tarifával vehetik a fogyasztók az áramot. A tavalyi kilowattóránkénti 32,125 forintos áramár e tömbben 33,5 forintra emelkedik, e feletti fogyasztás esetén pedig 6,8 százalékos emelkedéssel 35 forintra nő. Az éjszakai áram ára viszont 9,8 százalékkal nő: a tavalyi 16,25 forintról 17,85 forintra emelkedik kilowattóránként. A nem lakossági fogyasztók számára az átlagos áremelkedés 12 százalékos lesz.

A január után a február is gyógyszerdrágulást hoz. Keddtől átlagosan 7,5 százalékkal emelkedik a támogatott gyógyszerek térítési díja, a kormány ugyanis nem tudja tovább finanszírozni a tavalyi 15 százalékos árbefagyasztást, így annak felét a lakosság téríti meg februártól. Az Alkotmánybíróság tavaly alaptörvény-ellenesnek találta, hogy a kormány hatóságilag 15 százalékkal levitte az orvosságok árát. Amiatt, hogy mégse növekedjenek a lakossági terhek, a kormány kifizette ezt a 15 százalékot: ennyivel megemelték az orvosságokon lévő állami támogatást; idén azonban már csak ennek a felét vállalja át az állam.

Az árváltozás dacára a gyógyszertárakban nem volt érzékelhető az elmúlt napokban felvásárlási hullám – mondta lapunknak Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerészkamara elnöke. A patikák megrohamozásának elmaradása több dologgal is magyarázható: csak egy hete jelentették be a támogatáscsökkentés időpontját és az is lehetséges, hogy a betegek már tavaly év végén – a támogatás nélküli gyógyszerek árának növekedésekor – beszerezték a vényköteles szereket is. A rossz időjárás, a lefagyott utak miatt pedig az idősebbek nem kockáztatják meg az utazást a patikákig.

Február elsejétől szintén az inflácótól elmaradó mértékben - 4,15 százalékkal emelkednek a hatósági áras postai szolgáltatások. A Magyar Posta Rt. a lépést a költségek növekedésével indokolta. Ennek nyomán a szabványlevél ára 30 grammos súlyhatárig 48-ról 50 forintra emelkedik, míg az 50 grammos levelek kézbesítéséért 65 helyett 70 forintot kell fizetni, a levelező- és képeslapok feladási díja pedig 48 forintról 50 forintra módosul. A prognosztizált inflációval megegyező mértékben nő a nyomtatványok feladási díja. Az elsőbbségi levelek esetében minden a régiben marad. A nem hatósági áras körbe tartozó szolgáltatások költségei már január elsejével változtak. Ezek közül az átlagosnál nagyobb, több mint 15 százalékos áremelkedés volt az ajánlott szolgáltatásnál.


A jól kereső fiatalok örömére február elsejétől indul a Fészekrakó program. Az idén induló állami kezességvállalással a 30 évesnél fiatalabb házastársak, élettársak, gyermeküket egyedül nevelők 10 százalék önrésszel lakáshoz juthatnak, legyen az új vagy használt lakás. A kérelmezőknek egyúttal adóstársaknak is kell lenniük, az ingatlannak pedig közös tulajdonba kell kerülnie. További feltétel, hogy az új lakás – telekár nélküli – ára Budapesten és a megyeszékhelyeken ne haladja meg a 15 millió forintot, másutt pedig a 12 milliót. Használt lakásokat legfeljebb 12, illetve 8 millió forintért vásárolhat a kérelmező. A kezességvállalás igénybe vehető kamattámogatott forint- és devizahitelekhez is. A program „mellékhatásaként” keddtől minden állami támogatással segített lakásberuházás legalább 70 százalékáról az adóhatóság által minősített vállalkozótól származó számlát kell bemutatni.
 

.

vissza Vissza a kezdőlapra