2005. január 13. csütörtök 20:47

 

Szabad Európa Gyakornoki Program

Szakmai gyakorlat az Európai Parlamentben

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Európai Parlamenti Delegációja pályázatot hirdet szakmai gyakorlat végzésére az Európai Parlamentben.

 

A program célja: Lehetőséget teremteni fiatal magyar szakemberek és felsőoktatásban tanuló hallgatók számára, hogy első kézből szerezzenek tapasztalatot az Európai Parlament működéséről, valamint betekintést nyerjenek az Európai Néppárt és a Szövetség Delegációjának munkájába.

A program felépítése: A program három szakaszból áll. Az első szakasz a felkészítés, melyet a Delegáció magyarországi helyszínen valósít meg. A második szakasz az Európai Parlamentben eltöltött négy hetes gyakorlat (szükség szerint a gyakorlat időtartama max. 3 hónapra hosszabbítható). A harmadik szakasz az utókövetés, mely folyamatos kapcsolattartást biztosít a gyakornokok számára a Delegáció tagjaival, munkatársaival és egymással.

A parlamenti gyakorlatra a 2005. március - november közötti időszakban kerül sor - törvényhozási időszakban - a résztvevőkkel egyeztetett beosztás szerint. Az időpontra vonatkozó preferenciákat a pályázati anyagban kérjük megjelölni!

Részvételi feltételek:

- magyar állampolgárság vagy magyar igazolvány

- 21-35 év közötti életkor

- legalább három elvégzett főiskolai vagy egyetemi év

- két idegen nyelv középfokú ismerete, ezek közül az egyik angol vagy francia

- felhasználói szintű számítógépes ismeretek

- alkalmazkodóképesség nemzetközi környezethez

- a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és az Európai Néppárt értékrendjének elfogadása

A pályázás menete:

A pályázatnak tartalmaznia kell:

- rövid szakmai önéletrajz (értesítési cím, telefonszám, e-mail cím megjelölésével)

- diplomamásolat, ill. hallgatói jogviszony igazolás

- nyelvtudást igazoló dokumentumok

- motivációs levél max. 3 oldal terjedelemben, melyből kitűnik, hogy a jelölt miért szeretne gyakorlatra jelentkezni az Európai Parlamentbe, milyen elképzelései vannak a gyakorlattal kapcsolatban, ill. miképpen illeszkedik a program jövőbeni terveihez

- 2 ajánlólevél (egy felsőoktatási intézménytől/munkahelytől ill. egy közéleti személyiségtől/civil vagy politikai szervezettől)

A pályázati anyag alapján kiválasztott jelöltek szóbeli meghallgatáson is részt vesznek!

Támogatás: A kiválasztott pályázók a gyakorlat ideje alatt támogatásban részesülnek.

A támogatás az alábbi költségekre terjed ki: utazási költségtérítés (a gyakorlat helye és a magyarországi lakhely között), szállásköltség-térítés, betegbiztosítás.

A 2005-ös évre szóló pályázatok benyújtásának határideje: 2005. január 31.

 

A pályázatot kérjük az alábbi címre benyújtani:

Gyürk András

Programigazgató

1088 Budapest

Szentkirályi u. 18.

.

Vissza a kezdőlapra