2005. március 07. hétfő 21:01

 

Felhívás

 

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség felhívása a Családvédelmi Charta 2005 dokumentum támogatására

 

Kedves Barátunk!

Napjainkban egyes meleg szervezetek egyre hangosabban és egyre kioktatóbb stílusban követelik, hogy azonos neműek is köthessenek házasságot, fogadhassanak örökbe gyereket. Határozott álláspontunk ezzel kapcsolatban, hogy a házasságnak továbbra is egy férfi és egy nő kapcsolatának kell maradnia, így sem a melegek házassága, sem a közös örökbefogadás nem engedélyezhető. Mindez összhangban van az általános erkölcsi normákkal és a magyar nyelv értelmező kézi szótárával.

 

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) gondozásában készült el a Családvédelmi Charta 2005. című dokumentum, mely mérsékelt hangnemben, de egyértelműen fejti ki a fentieket. Mint arról talán Te is értesültél, melegszervezetek és liberális politikusok össztüzet zúdítottak a Chartát meghirdető és támogató kereszténydemokratákra a Charta kiadása és a meleg többletjogok elutasítása miatt. Tiltakoztak, lemondást sürgettek, nyílt levelekhez csatlakoztak.

 

Szükséges azonban, hogy a Családvédelmi Charta 2005. tartalmával egyetértők megmutassák, többen vannak, mint a homoszexualitás népszerűsítői. Kérünk ezért minden magánszemélyt és közösséget (civil szervezetet, egyházi közösséget, társaságot, csoportot, szervezetet), amennyiben egyetért a Chartában foglaltakkal - és vállalja, hogy nevét a támogatók sorában nyilvánosságra hozzák az IKSZ honlapján -, az küldjön egy támogató emailt a charta2005@yahoo.com címre. Ha nem hallatjuk a hangunkat és nem mutatjuk meg, hogy sokan vagyunk, álláspontunkat le fogják söpörni!

 

A Családvédelmi Charta 2005. szövege a következő címen olvasható: http://www.xlap.hu/index.php?column=2&news_id=206

 

A Családvédelmi Charta 2005. letölthető pdf formátumban: http://www.xlap.hu/img/Charta2005.pdf

 

További információk a www.xlap.hu címen találhatók.

 

A csatlakozást és a támogatást köszönjük:

 

Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség

.

Vissza a kezdőlapra