2005. március 12. szombat 20:38

Dokumentum

 


MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS Mezőgazdasági bizottsága

 

 

Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának

1./2005. (március 9.) tájékoztatója

a génkonstrukciót hordozó kukoricafajták és hibridek vetőmagjának Magyarország területén történő előállításáról, felhasználásáról, forgalmazásáról illetve Magyarország területére történő behozataláról

Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága 2005. március 9-i ülésén meghallgatta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium képviselőjének beszámolóját a génkonstrukciót hordozó kukoricafajták és hibridek vetőmagjának Magyarország területén történő előállításáról, felhasználásáról forgalmazásáról illetve Magyarország területére történő behozataláról. A Bizottság az alábbi egyhangú állásfoglalást hozta:

A géntechnológiával módosított szervezetek kérdése az utóbbi időben Magyarországon is jelentőssé vált.

Az Európai Bizottság 2004. szeptember 8-án jóváhagyta a  MON 810 kukoricavonalból származó 17 kukorica fajta felvételét az Európai Unió Közös fajtakatalógusába. Ennek következményeként a fenti kukorica fajták vetőmagja az Európai Unió területén szabadon forgalmazható.

A génmódosított kukorica és egyéb fajták termeszthetőségének  tekintetében az Európai Unió tagállamai megosztottak.

Magyarország GMO mentes státusza nagy gazdasági előnyt jelent a GMO-t tartalmazó termékeket elutasító piacokon. Magyarország számára nehezen felbecsülhető következményekkel járhat ha a fenti termékek megfelelő szabályozás nélkül kerülnének köztermesztésbe.

Fentiek figyelembevételével a 2001/18/EK irányelv értelmében hivatkozva a 23. cikkelyre Magyarország élt a védzáradék, (átmeneti forgalmazási korlátozás) bevezetésével. Ennek alapján fenntartható a fenti termékek forgalomba hozatalának, termesztésének, feldolgozásának tilalma addig, amíg a Bizottság felülvizsgálat útján nem hoz határozatot arra vonatkozóan, hogy Magyarország a védzáradéki eljárást megszüntesse.

A Mezőgazdasági bizottság támogatja a védzáradék fenntartását, mert ma ez az egyetlen jogi garancia, mely az ország GMO mentességét biztosíthatja a részletes szabályozás kidolgozásáig.

Ezzel összefüggésben kérjük, hogy az FVM a jogszabályi háttér megváltoztatásának szándéka előtt tájékoztassa a Bizottságot annak érdekében, hogy véleményével, javaslataival támogatni tudja a további szükséges intézkedések meghozatalát.

A Mezőgazdasági bizottság szükségesnek tartja, hogy átmeneti jelleggel szigorított mintavételi ellenőrzés történjen a román határon át érkező vetőmag és növényi szaporítóanyag tekintetében. Ennek kapcsán a 111/2003. együttes rendelet alapján át kell tekinteni, hogy az OMMI szaklaboratóriuma milyen forrásokból végezheti el az így adódó többletfeladatokat. 

Budapest, 2005. március 9.

Dr. Magda Sándor
elnök

vissza Vissza a kezdőlapra