Giovanni Battista Pergolesi

Fiatalon elhunyt olasz zeneszerző. 1710. január 4-én született Jesiben, és 1736. március 16-án temették el Pozzuoli-ban (Nápoly mellett). 1723-ban Nápolyba került a Conservatorio dei Poveri di Gesù Cristo-ba, ahol 1725-től már fiú-szoprán énekes, 1729–30-ban pedig elsőhegedűs és segédtanár volt az intézményben. Operaszerzői pályafutása 1731-ben indult útnak Salustia című opera seriája előadásával.

1732-től Pergolesi Nápolyban Stigliano herceg karmestere lett, és itt került bemutatásra nápolyi dialektusú, Lo frate ’nnamorato című komédiája, amely Gennaro Antonio Federico nyomán készült. 1733-ban az Il prigioniero superbo című opera seriát vitték színre; ennek a darabnak a felvonásszüneteibe iktatta be Pergolesi a La serva padrona (Az úrhatnám szolgáló) című buffointermezzoját, amelynek elsöprő sikere a műnek tartós népszerűséget biztosított. Korszakalkotó jelentősége többek között abban mutatkozik meg, hogy a francia opéra-comique előképe volt, s Párizsban 1752-ben ez a darab robbantotta ki az ún. buffonisták harcát.

Utolsó opera seriáját, az Adriano in Siria-t 1734-ben mutatták be Nápolyban. Még ebben az évben Pergolesi a Maddalani herceg szolgálatába állt Rómában. Ehhez az időszakhoz fűződik F-dúr miséje és L’Ollimpiade című operája (1735). Ezt követően a szerző a pozzuoli ferences kolostorba ment, s itt írta utolsó művét, a Stabat Matert. Gyermekkora óta tartó hosszú betegeskedés után itt hunyt el alig 26 évesen.

Kettős	Áll a fájdalomnak anyja, Kín az arcát könnybe vonja, úgy siratja szent Fiát.
Ária/Szoprán	Gyász a lelkét meggyötörte, Kín és bánat összetörte, Tőrnek éle járta át.
Kettős	Ó, mi nagy volt ama drága Szűzanya szomorúsága, Egyszülött magzatán!
Ária/Alt	Mennyit sírt és hogy kesergett, Látván azt a nagy keservet, azt a nagy kínt szent Fián.
Kettős	Ki ne sírna, melyik ember, Hogyha ennyi gyötrelemben Látja lankadozni őt? Ki nem sírna Máriával, Hogyha látja Szent Fiával Szenvedni a szent Szülőt! Népét hogy megmossa szennytől, Látta tenger gyötrelemtől Roskadozni Jézusát.
Ária/Szoprán	Látta édes egy szülöttét, Halálos nagy elepedtét, Látta, hogy halálra vált.
Ária/Alt	Szeretetnek szent kútfője, Add, a fájdalomnak tőre Járjon át a lelkemen.
Kettős	Hogy szívemben lángra kelne Krisztusomnak szent szereleme. Segíts neki tetszenem.
Kettős	Esdek, hogy szívembe véssed, Szűzanyám, nagy szenvedésed S az Árvertnek sebeit. Gyermekednek, a sebzettnek, Ki miattam szenvedett meg, Osszam meg gyötrelmeit. Add meg, kérlek, hogy míg élek, Együtt sírjak mindig véled S azzal, ki a fán eped. A keresztnél veled állni, gyászban veled eggyé válni: Erre űz a szeretet. Dicső szűze szent szüzednek, Hadd ízleljem kelyhedet meg: Add nekem fájdalmaid:
Ária/Alt	Add tisztelnem, add viselnem, S nem felednem: holt Szerelmem, Krisztusomnak kínjait. Sebeivel sebesítsen, Szent mámorban részegítsen Buzgó vérével Fiad.
Kettős	Hogy ne jussak ama tűzbe, Védj meg engem, drága Szűz te, Ha az ítélet riad. Fiadnak a szent keresztje, Őrizzen meg szörnyű vége, s erősítsen kegyelme.
Kettős	S hogyha testem porba tér meg, Lelkem akkor a nagy égnek Dicsőségét lelje meg. Ámen.