2005. március 08. kedd 22:22

 

M E G H Í V Ó

A POLGÁRI KÖRÖK ÜNNEPSÉGE A BUDAI VÁRBAN

2005. MÁRCIUS 15. (KEDD) 12:00-17:00 ÓRA

A Várban három helyszínen, a Dísz téren, a Hadik András-szobornál és a Szent István-szobornál kínálunk változatos kulturális programokat.

I.

A DÍSZ TÉRI színpadon

SCHMITT PÁL ünnepi beszéde hangzik el

a színpad programja a magyar népzene, a Kárpát-medence népművészete és a hagyományőrző csoportok, egyesületek műsorainak változatos elemeit vonultatja fel, többek között folk-rockot, jazz-folkot, valamint színpadi tánc-showt láthatnak az érdeklődők.

II.

A HADIK ANDRÁS-SZOBORNÁL elhelyezett színpad az autentikus népzene és táncház helyszíne.

 

III.

A SZENT ISTVÁN-SZOBORNÁL főként a családosoknak és a gyermekeknek nyújtunk látványosságokat, vásári produkciókat; ezen a helyszínen kerül sor KERÉNYI IMRE immár hagyományosnak mondható politikai performance-ére is.

 

A Vár területén a nap folyamán több mint 75 könyvárus és iparművész kínálja portékáit, az ünnepi hangulatról lacikonyhák és kitűnő borászok gondoskodnak.

 

 

RÉSZLETES PROGRAM

HADIK ANDRÁS-SZÍNPAD

Táncház, tánctanítás Műsorvezető: Nagy Ildikó Tánctanítás: Bartók Táncegyüttes

12.00-13.00 Csík Zenekar
13.00-14.00 Vujicsics Együttes
14.00-14.30 Ünnepi beszéd a Dísz térről hangban
14.45-16.00 Galga Zenekar
16.00-17.00 Tatros Együttes

SZENT ISTVÁN-SZÍNPAD

12.00-14.00 Gyermekprogramok (vásári mutatványosok, bábtársulat, Fábián Éva gyermekműsora, Barta Tóni társulata)
14.00-14.30 Ünnepi beszéd a Dísz térről hangban
15.00-17.00 Kerényi Imre sokszereplős politikai performance-e

DÍSZ TÉRI SZÍNPAD

Műsorvezető: Esztergályos Cecília

12.00-12.35 Galga Dudások
12.40-13.10 Kecskés Együttes
13.15-13.55 '48-as életképek és táncjelenetek
14.00-14.30 Schmitt Pál ünnepi beszéde
14.30-15.00 Folklór Együttes
15.25-16.00 Igriczek: '48-as énekmondák
16.05-17.00 Balkán Fanatics
(18.00- a Budai polgármesterek március 15-i ünnepsége a Budavári Önkormányzat szervezésében)

DEDIKÁLÁSOK

Boldog Salamon Kiadó: Czakó Gábor, Kovács Ákos

Kairosz Kiadó:

11.00-tól Szidiropulosz Archinadész
15.00-tól Kocsis L. Mihály
16.00-tól Eperjes Károly, Kristóf Attila, Papp Lajos

Korona Kiadó: Schmitt Pál

Nap Kiadó: Csoóri Sándor

Püski Kiadó: Döbrentei Kornél, Kiszely István, Kocsis István

Simon Kiadó: Ungváry Zsolt

Széphalom Kiadó: Miklóssy Endre, Végh Alpár Sándor

Minden kedves érdeklődőt nagy szeretettel várnak a szervező polgári körök!

.

Vissza a kezdőlapra