2005. március 09. szerda 20:40

 

Eladósítók börtöne?

Gondolatok a forint árfolyam kapcsán

Baj van, magyarok! Nem is kicsi! Erősödik a forint. Mégsem járja, hogy a magyaroknak is legyen fajsúlyos pénze, mint van a szlovákoknak,s csodák csodája, alighanem lesz még a románoknak is. Igaz, Erhardt kancellár valamiért fontosnak tartotta, hogy erős és értékálló pénze legyen a németnek, de mit nekünk ilyen elavult közgazdász-politikus. Beledöglünk az erős forintba - hallottuk a miniszterelnöki szózatot.  Bele bizony, ha sok árut viszünk külföldre, de csak akkor, ha abban az árúban kevés a kívülről jött anyag. Most már a Nemzeti Bank is hajlandó csökkenteni a kamatot, a monetáris tanácsban is ott ülnek a Gyurcsány-figurák, az a fránya forint meg csak erősödik, erősödik. Járai kezei messze elérnek: még a szlovák korona is egyre erősebb. Ha nem a "fideszes" Járai, akkor valami ronda spekuláns játszik velünk. Tönkre akarják tenni a magyar exportot. A magyarok nyilaitól (termékeitől) ments meg Uram minket. De hallga: londoni elemzők szerint nem folyik koncentrált spekuláció a Ft-sáv ellen, mert lassú az árfolyam erősödés, és a piac saját veszteségeiből már tudja, hogy az MNB nem engedi át a forintot a sáv erős szélén.

A szakértők szerint a magas hozamra játszó portfolió-befektetések folyamatos beáramlása hajtja a sávszél felé a forintot, mint eddig.

Dwyfor Evans, a Bank of America alelnöke szerint sem a Bank of America sem a magyar jegybank nem lát spekulációs veszélyt. A piac tudja, hogy az MNB elszánt a forint ingadozási sávjának védelmére, és annak semmiféle elmozdítására nem lesz hajlandó. Nagyon kérdéses, hogy a piaci szereplőknek van-e még kedvük kísérletezni. Sok pénzt vesztettek legutóbb, amikor megpróbálták átlökni a forintot a sáv erős szélén - mondta a BoA vezető londoni elemzője. Evans szerint továbbra is jelentős mennyiségű tőke áramlik off-shore befektetési alapokból a magyar piacra. A magyar kormánykötvény-adósságban 14 milliárd dollárnyi nem rezidens tőke fekszik, ami rekord. Ezt a tőkét gyorsan ki is lehet vonni, ami viszont meredek árfolyam-korrekcióval fenyeget. Ezt köszönhetjük a Gyurcsány-Medgyessy eladósító politikának. Régen volt olyan, hogy adósok börtöne. Nem kellene az eladósítók börtönét kialakítani?

Olivier Desbarres, a Crédit Suisse First Boston londoni irodájának feltörekvő piaci elemzésekért felelős alelnöke azt mondta: ha koncentrált spekuláció kezdődött volna, akkor a piac már megpróbálta volna nekinyomni az erős sávszélnek a forintot. A forint valóban erősödik, de ez most meglehetősen lassú folyamat - tette hozzá.

Desbarres nem zárta ki, hogy az MNB még a négynapos magyarországi piaci szünet előtt soron kívüli kamatcsökkentést hajt végre, hozzátéve: szerinte a kamatcsökkentés és a piaci intervenció elegye lenne a legígéretesebb megoldás. El tudja-e érni a jegybank a forint puha landolását, 245-250-ig gyengítve az árfolyamot? Ha nem, akkor esetleg egy drasztikus korrekció lesz, mondjuk 270-ig, mint két éve.

Surján László

Ui. két friss hír:

(1) A forint a +/- 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán 14, 36 százalékon áll.

(2) Gyurcsány épp Dél-Koreában építi a magyar jövőt és egyetért a Samsung képviselőinek aggodalmával: túl erős a forint.

.

Vissza a kezdőlapra