2005. március 06. vasárnap 10:47

 

Búvópatak?

Csipke kiállítást, pontosabban csipke hétvégét rendeztek Terényben. A március 5-én kezdődő rendezvényen számos a faluban készült csipkét mutattak be az érdeklődőknek,

akik - ha a megtekintésen túl is érdeklődtek - a falubeli és máshonnan, például Debrecenből is Nógrádba érkező csipkekészítőktől tanulhatták el az alapelemeket vagy akár a mesterség néhány különleges fogását:

 

Lesz-e folytatás? Több lesz-e a terényi csipkekészítés, mint néhány különleges szépérzékkel megáldott ember szórakozása? Ma még nehéz lenne megjósolni. Azt remélik sokan, magam is, hogy a régiek tudása búvópatakként előkerül és sok örömet hoz még a szépre fogékonyaknak. A folyamat egyik mozgatórugója a Terénybe néhány éve beköltözött Fáy Dániel, akit az itt élők megszerettek, 2002-ben polgármesternek is megválasztottak. Az ő családi hagyományához tartozik az un. Hunnia csipke,

amelynek történetét - ha arra alkalmas a számítógépe - éppen hallja is a kedves olvasó, mégpedig Judit asszonynak, a polgármester feleségének elmondásában.

A kiállítás dísze egy gyönyörű terényi főkötő volt, amelyet néhány szép csipke társaságában még bemutatok búcsúzóul:

  

Surján László

vissza Vissza a kezdőlapra