2005. március 31. csütörtök 09:38

 

Legyen úgy – ha ezt akarod

 

Dühös vagyok. Bár ma nem lenne szabad – mégis fojtanak indulataim. Ma csöndben kellene ülni, és hallgatni a platánok nehézkes rügyfakadásából: köztetek vagyok. Kiolvasni a felhők vonulásából: nem hagylak titeket árvákul. Kezet kell szorítani a másik emberrel, megmosván lábaikat, mert arra érdemesek, és bíztatni: még egy kevés idő, és a világ, bár nem lát engem, de ti láttok majd engem. Mert én élek, s ti is élni fogtok.

Dühös vagyok.

Egy fehérszakállú ember – állán, lám, a bölcsesség jelével – éretlen kamaszhoz sem illő kijelentést tett. Egyszerre sértve meg véle egy embert és egy nemzet himnuszát. Miért tette? Elvárta tőle az ő közössége. Tudták: lüktet benne a tréfa vénája, jó bohóc, jó komédiás. És annyi mindent el lehetett már mondani ebben a hazában a Szentkoronáról, Boldogasszony Anyánkról, szakrális értékeinkről – büntetlenül. Hát miért hallgatna, most, amikor olyan hasonlatot talált, amelyre csak az alkohol mámorában úszó, vagy a gyűlölet feneketlen örvényeinek körtáncában vonagló elmék képesek. Örült őrületének – kimondta tehát, őrült örömében.

Dühös vagyok.

Megbocsátok.

És ti is ezt tegyétek.

De ne feledjétek azt, hogy – azonnal hazudni kezdtek. Az ősz öregember gyűlölettől szikrázó hangjában ott remegett a félelem nevetségessége. Nem attól rettent meg, amit mondott. Dehogy. Sorsosaitól félt – hogy mit fognak most véle cselekedni? Hisz rosszkor „szólt be” – mocsárbűzös mondata után nagyon nehéz hiteles hajtóvadászatot folytatni a kipécézett Keresztény, és általa a kipécézett keresztények ellen. Remegő hangon védekezett hát: engem a másik oldal ostobasága is ingerel. Bevallva ezzel: pamfletjének, bizony, konkrét „célszemélye” volt. Mindegy. Ne hebegjen, ne habogjon tovább a habókosa. Mondjuk ki: általa egy újabb szabaddemokrata mutatta meg igazi arcát; egy újabb „szabad lélek” bizonyította, hogy épp lelke volt az, amit elsőként engedett szabadjára…

Vagy épp: elveszítette, a metszőkés alatt.

„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.” Mondá Ő, az Utolsó Vacsora után… Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; aképen ti sem, hanemha én bennem maradtok. Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek.”

Dühös vagyok.

A magánvéleményem az, hogy nincs magánvéleményem, mondja az ősz öregember fiatal ügyvivője, mert miért legyen egy magánvéleményről? Egy írói munkásságról, mondaná, ha eszébe villanna a régi kereplők hangja. És miért kellene bocsánatot kérnie? Nem őt bántották meg, egy férfias tréfával, női érzékenységében; bár, egy vaskos kiszólásra, azt gondolnánk, éppen hogy érzékenyebben kellene reagálnia. Talán híjával van az ehhez szükséges lelkiséggel… Nincs is miért megbántódni, mondja sokkal tapasztaltabb, országos ügyvivője e körnek – buta, aki egy ilyen mondat miatt megsértődik. A közéletben tudni kell elviselni a támadásokat, közli, megfellebbezhetetlenül, az, aki azt sem tudta, hová és merre ordítson – mert egy kiállításon láthatta az ő atyjának nevét igaz valóságában. S aki – de ne folytassuk.

Nem folytatom, Uram.

Bár dühös vagyok.

Barabbás, mondom, motyogom.

Engedd közénk a tolvajok szabadságát – mert nem vagyunk méltóak arra, hogy eléd térdeljünk. Engedd közénk a gyalázkodókat, mert nem vagyunk méltóak arra, hogy megvédelmezzünk. Engedd közénk az Ítéletet, mert nem vagyunk méltóak Kegyelmedre.

Dühös vagyok.

Ma este, amikor elnémul az orgona, és elnémulnak a harangok; amikor a megszentelt olaj helyére kerül; nehéz lesz, tudom, a kegyelemre gondolnom. Jobb lenne azonnal tűzre vetni ezt az olajat – a megszáradt szőlővesszőkre, irgalmunk jeleként.

És mégis…

…Isten, kitől Júdás is megkapta bűnének büntetését, és a lator is bűnbánatának jutalmát: engedd éreznünk irgalmad hatását, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus, amint a szenvedése közben mindkettőjüknek megadta az érdemüknek megfelelő különböző díjat, úgy távolítsa el tőlünk a régi ember tévelygéseit és adja meg nekünk föltámadása kegyelmét…

Legyen. Legyen úgy, ha ezt akarod. Úgy legyen. Urunk.

Tamási Orosz János 

 .

Vissza a kezdőlapra