2005. január 30. vasárnap 08:59

 

Feszültségek az állami televízióban

 

 

KÖZLEMÉNY

„Gondolj apádra,

ha rákerülsz a lapátra!”

(Hofi)

 

Elbocsátások májusban

 

Csatornára van pénz, dolgozóra nincs?

 

 

 

Ma délelőtt megbeszélést tartottak az MTV Rt. vezetőjének megbízottai és az intézményben működő szakszervezetek – valamint a Televíziós Művészek Társaságának – delegáltjai. A cég előtt álló átalakulás témakörben megrendezett összejövetelen szóba került a tervezett létszámleépítés. A KÖZszolga kérdésére válaszolva Takács Imre, a reorganizációért felelős témavezető 2005. április-májusra tette az elbocsátandók konkrét számának nyilvánosságra hozatalát. Határozottan cáfolta azt a köztévén belül lábra kelt híresztelést, hogy az egyes szervezeti egységeken belül már megkezdődött a kirúgandók névsorának az összeállítása.

A KÖZszolga elnöksége támogat minden, a közszolgálati televíziózás ésszerű átalakítását és fejlesztését célzó elképzelést (intézkedést), éppen ezen ésszerűség jegyében elengedhetetlennek tartjuk, s ezért megkérjük Elnök Urat, hogy záros határidőn belül hozza nyilvánosságra a tévé működésének általa elgondolt részletes koncepcióját, amely tartalmazza a  közszolgálatiság törvényben megfogalmazott kritériumait kielégítő műsorstruktúrát, mert csak ennek ismeretében lehet felelősséggel dönteni arról, szükség van-e egyáltalán elbocsátásokra.

A KÖZszolga elnöksége külön aggodalmát fejezi ki azon híresztelések miatt, amelyek szerint a tévé átalakítása, a köztévé jövőbeni üzemeltetése egy kormányközeli gazdasági érdekcsoport kezébe kerülhet.

 

Budapest, 2005. január 27.

 

.

vissza Vissza a kezdőlapra