2005. január 10. hétfő 16:53

 

Újságírás Népszava módra

 

 

A Népszava hétfő számának címlapja arról tudósít, hogy "Versenyképességben a negyedik". A szövegből kiderül persze, hogy csak az új tagállamok között. De aki veszi a fáradságot és hátralapoz a tulajdonképpeni cikkhez, még több érdekességet tudhat meg. A belső cím is csupa optimizmus: Továbbra is gyorsan fejlődik a gazdaság. De ha végigolvassuk a szöveget pontosabb ismeretekhez jutunk. Egy növekedési versenyképességi rangsorról van szó. Idézek: "Magyarország tavaly a harmichatodik helyet érte el a ranglistán. Ezzel Magyarország ugyan három hellyel visszacsúszott, ám így is - Észtország, Szlovénia és Litvánia mögött - a negyedik legjobb helyet érte el az EU új tagállamai között."

Eddig az idézet. Van viszont egy táblázat is, amelyről kiderül, hogy a 39. helyen vagyunk. Ez még nem csalás, mert a 36. szám csak európaiakra vonatkozik, a 39. pedig beszámít másokat, pl. a 2. helyen álló Egyesült Államokat is. Mit kezdjünk azonban azzal, hogy 32. sorszámmal Máltát, 38. sorszámmal pedig Ciprust is tartalmazza ez a táblázat. E két szigetállam nem tagja az EU-nak? Nem velünk együtt lett azzá? Tehát nem a negyedikek vagyunk az újak között, hanem a hatodikak.

Hiába, a hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát...

Vannak a Népszava számára további javaslataink: Ha például a cél azt hirdetni, hogy "Magyarország a második", akkor fogalmazzunk így: Ausztria új tagállamiságú szomszédai között Magyarország a második a versenyképességi sorrendben.
De miért ne törnénk az élre? Ukrajna szomszédai között Magyarország versenyképessége a legjobb. Győztünk tehát!

Lendületben az ország...

.

Vissza a kezdőlapra