2005. január 19. szerda 23:13

 

A Fidesz szerint "dilettáns húzás" lenne az úthasználati díj bevezetése

 

A Fidesz szerint "dilettáns húzás" lenne, ha a kormány bevezetné az úthasználati díjat, amelynek az idegenforgalom teljesítményének csökkenése és sok kis- és középvállalkozás csődje lenne a következménye - mondta az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságának elnöke szerdán

 

"Ez szerintünk egy nagyon dilettáns húzás lesz, hogyha a kormány ezt be fogja vezetni" - mondta Lasztovicza Jenő (Fidesz), Pichler Ferencnek, a Pénzügyminisztérium sajtófőnökének keddi bejelentésére, hogy a tárca már a nyári idegenforgalmi szezon kezdete előtt, április-májustól útdíjat fizettetne minden Magyarországra belépő külföldi rendszámú autóssal azért, hogy ezek is hozzájáruljanak az utak fenntartásához, üzemeltetéséhez, fejlesztéséhez.

A bizottsági elnök kijelentése szerint "ezzel megint nagy mértékben csökkentenék a magyar idegenforgalomnak a lehetőségeit és teljesítményét, hiszen Magyarországon ismerjük, hogy a közútjaink milyen állapotban vannak, és ha még ezért pénzt is fognak kérni az idelátogató külföldiektől, akkor szerintünk nagy mértékben el fogják kerülni az országot".

Megjegyezte: már így is, a kormányváltás óta folyamatosan csökken az idegenforgalom teljesítménye. Felidézte: 2001-ben 4,2 milliárd euró volt az ország turisztikai bevétele, ez 2003-ra több mint egy milliárd euróval csökkent. Hozzátette, hogy a 2004-es adatok még nem ismertek, de "még gyengébb lesz, mint a 2003-as".

"Ha még ezt a sarcot is bevezeti a kormány, az idegenforgalomnak óriási kárt fog okozni, és az idegenforgalomban okozott kár más gazdasági ágazatokra is nagyon negatív hatással lesz" - jelentette ki, hozzátéve: a bevezetéssel "gyakorlatilag tönkreteszik Magyarországon az idegenforgalmi ágazatot, és nagyon-nagyon sok kis- és közepes vállalkozónak a csődjét is fogja ez jelenteni".

MTI

vissza Vissza a kezdőlapra