2005. június 15. szerda 21:09

 

Erdélybe látogat Mádl Ferenc köztársasági elnök

 

Két évvel első látogatása után, pénteken ismét Szatmárnémeti vendége lesz a Magyar Köztársaság elnöke. Mádl Ferenc a bukaresti magyar nagykövet és a kolozsvári főkonzul kíséretében a délutáni órákban érkezik a városba és először a közigazgatási palotába megy, ahol Ilyés Gyula polgármester, Szabó István megyei tanácselnök, Radu Bud prefektus és a más vezetők fogadják és beszélgetnek el vele.

Ezt követôen fél 6-tól a Láncos templomban ünnepi istentiszteletre kerül sor, ahol Tőkés László püspök hirdet igét, majd beszédet mond Mádl Ferenc. Másnap, vagyis szombat reggel az elnök látogatást tesz a Püspöki Palotában, ahol Schönberger Jenő püspök fogadja. Az előzetes programban szerepel egy rövid szárazbereki kiruccanás is, ahol Mádl Ferenc Bocskai István két éve felállított szobrát kívánja megkoszorúzni.

Sípos Miklós református esperes a Romániai Magyar Szónak elmondta, hogy Magyarország mostani legfőbb közjogi méltóságát (aki mint ismeretes az új elnök megválasztása után augusztusig marad hivatalban), Tőkés püspök hívta meg partiumi látogatásra, melynek következő állomása, szombaton Zilahon lesz.

Romániai Magyar Szó

 .

Vissza a kezdőlapra