Az 56-os Szövetség Országos Elnökségének állásfoglalása
a köztársasági elnökválasztással kapcsolatban

Budapest, 2005. április 5., kedd (OS) -

        Az 56-os Szövetség - mint a legnagyobb 56-os érdekképviseleti szervezet - növekvő aggodalommal kíséri azt a helyzetet, amely az esedékes köztársasági elnök jelöléssel kapcsolatosan kialakult.

        Az 56-os Szövetség Országos Elnöksége alapvető követelményként elvárja az államfői poszt várományosától, hogy hitelesen tudja képviselni a világtörténelmi jelentőségű 56-os forradalom és szabadságharc eszmeiségét.

        A jelenlegi rendszer legitimitása ugyanis elsősorban az 56-hoz való viszonyon alapszik. Ezt fejezte ki többek között a Magyar Köztársaság október 23.-i kikiáltása és az első szabadon választott parlament jogalkotásának indulása is, amely első döntéseként 1990-ben 56 jelentőségét törvénybe iktatta.

        Közismert, hogy az 56-os forradalom amellett, hogy a magyarországi és kelet -közép-európai rendszerváltozások legfontosabb kiindulási forrása volt, jelentősen befolyásolta a világtörténelem alakulását is a XX. század második felében.
56 igazi eszmeisége kifejezi a nemzet egységét, hiszen a forradalmat magát is a nemzet döntő többsége támogatta és ebben részt vett az egész ország, a főváros és a vidék egyaránt, közvetlenül vagy közvetve sokmillió magyar polgár.
A rendszerváltás után - jórészt az egymással civakodó pártok tevékenysége következtében - 56 eszméit sokan meggyalázták, sárba tiporták és Európában szinte páratlan módon szembeállították egymással az embereket még családokat, családtagokat is. Az így kialakult kedvezőtlen helyzet tovább növeli a mindenkori köztársasági elnök felelősségét.

        Fentiekből következik, hogy az 56-os Szövetség nem ért egyet semmilyen nemzetmegosztó köztársasági elnökjelölttel. Ebbe a körben tartozik mindenki, aki a bukott rendszer pártnómenklatúrájához kapcsolódott, vagy aki eddigi tevékenységével nem bizonyította megfelelően elkötelezettségét 56 szellemisége iránt. Ilyen szempontból több elgondolást visszautasítunk. Pl. cinikusnak tartjuk a forradalom ellen fegyvert fogó Horn Gyula jelentkezését és az eddigi egyetlen félhivatalos jelölést, amely azt a Gombár Csabát tartja legalkalmasabb köztársasági elnöknek, aki a Magyar Rádió elnökeként megakadályozta, hogy ’56 kivégzett nagyszerű hősének, Szirmai Ottónak emléktáblát állítsanak, aki 21 éven keresztül 1968-tól 1989-ig a bukott párt legmagasabb színtű, országos ideológiai boszorkánykonyhájának az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete főmunkatársa, előtte pedig 4 évig a KISZ KB politikai munkatársa volt. Így nem lehet 56 szellemét hitelesen, a legmagasabb szinten képviselni.

        Az 56-os Szövetség Országos Elnöksége arra kéri a hazai közvéleményt, hogy kényszerítse a parlamenti pártok képviselőit a nemzet érdekeit és egységét elősegítő megfontolt döntésekre a közelgő köztársasági elnökválasztás során. Ez alapvető feltétele forradalmunk közelgő 50. évfordulója méltó megünneplésének is. Nem mindegy, ki lesz akkor a Magyar Köztársaság elnöke.

        Budapest, 2005. április 5.

        Sinkovics Gyula s.k.
        országos elnök